2013. november 3., vasárnap

4.fejezet

 Sziasztok! meghoztam a részt, ami remélem tetszeni fog nektek és meg szeretném köszönni az előzőhöz kapott kommenteket, nagyon jól estek ! :) ♥♥ A résszel majd megpróbálok sietni, de szerintem csak Péntek körül lesz várható. Jó olvasást!♥♥
Reggel az édes álmomból a mellettem fekvő telefon keltett fel. Még komásan kapcsoltam ki ,csukott szemmel, majd felültem és aprókat pislogtam, hogy megszokjam a napfényt, bár hajnali hatkor nem volt sok belőle azonban másból igen.
-Mit keresel itt? -keltem  ki magamból és a takarót fentebb húztam, mert csak egy kivágott hálóingem száradt meg , amiben aludni tudtam és az előttem ülő Kyle-nak látszólag nagyon is tetszett a darab.
-Elvileg azért jöttem, hogy felkeltselek. -rázta meg a vállát, mintha nem érdekelné a dolog különösebb képen és féloldalas vigyorral nézett ezúttal már a szemembe én  pedig rettentően kényelmetlenül éreztem magam.
-Nélküled is fel tudok kelni. Komolyan mondom, nincs olyan reggel mostantól hogy ne a szobámba találjalak? Nem lehet nélküled élnem? -kérdeztem dühösen, mert a  helyzet nagyon nem nekem kedvezett. Ő nem akart kimenni ,én pedig nem akartam felkelni vagy a takarót elemelni magam elől , pedig mindenféleképp fel kellene öltöznöm.
-Arra nem gondolsz, hogy én nem tudok nélküled élni?!-kacsintott rám én pedig megforgattam a szememet. Vajon minden lánynak ezeket az unalmas szövegeket mondja? -Főleg akkor nem , ha ilyen ruhában vagy.-mondta és közben felém hajolt, mire én  hátrébb dőltem, hogy tartsam a távolságot. Amikor a fejem koppant az ágy szélével , akkor a közelembe tudott férkőzni.-Tetszik a ruhád.-jelentette ki játékos mosollyal.
-Csak ez volt , mert hála neked az összes vizes vagy koszos lett és este még mindig nyirkosak voltak. -vádoltam meg halkan, bocsánat kérést várva miközben az ajtót bámultam, mert nem akartam a szemébe nézni, tudván, hogy túl közel van.
-Örülök, hogy miattam húztad fel.-mosolygott szélesen és a mondatára rá kaptam a tekintetemet. Idegesített az, hogy az arcomon éreztem a lélegzetét,  és, hogy annyira jó képűnek hiszi magát.Talán  valóban az , de ezt annyira természetesnek veszi és annyira egoista miatta, hogy az undort hozta ki belőlem.De leginkább az zavart, hogy bármikor feltudott húzni akár egy nézésével is.
-Ha nem lennél annyira barom, hogy kidobálsz mindent talán jobban jártam volna, mert hidd el ,miattad nem húznék fel soha egy hasonló darabot sem. -fintorogtam és  az egyik kezemmel a mellkasánál fogva sikerült hátra tolnom.
-Minden reggel ilyen arrogáns kiscica vagy?- nézett rám kíváncsian majd felállt és az ajtóhoz sétált. -Mellesleg igyekezz, mert fél óra múlva indulnunk kell.
-Ki mondta , hogy veled akarok menni?
-Nálam van a cím és nem szívesen adom ki a kezemből.-húzta el a száját. -29 perc és képes vagyok itt hagyni.Tudod ez is olyan barom szokás -lépett ki az ajtón, majd vissza se nézve behúzta maga után. Hátra nyúltam és egy párnát dobtam a fa ajtónak , hátha ettől lenyugszom , de sajnos nem vált be.
Nyúzottan néztem a tegnap kiválogatott ruhát, de ma már mégsem tűntek annyira jó ötletnek és mivelhogy a többi még hordhatatlan ezért felhúztam egy fürdőköpenyt, majd átfutottam Ciarához, aki még javában aludta az igazak álmát.
-Hé..-ráztam meg, majd szólongatni kezdtem, de mivel még mindig nem reagált megfogtam egy párnát és csata kiáltással ráugortam. A párna ez után kellett, mert ő ledobott a földre én pedig védve a fejem, alá tettem a puha anyagot. 
-Jó reggelt.-néztem fel rá széles mosollyal miközben kitűrtem a szemem elől a hajamat.
-Mi a francért keltettél fel ilyenkor?-nézett rám értetlenül és a hangja elég haragos volt, így félve nyögtem ki a szándékaimat
-Ruhát szeretnék  kölcsön kérni .- A ruha szó hallatára rögtön jobb lett a kedve és bár még álmos és kómás volt, de boldogabban ment a gardróbjába,  ami akkora volt mint az én fürdőszobám.
-Dögös szeretnél lenni, ugye?-nézelődött az egyik polc között, nagyokat pislogva közben-Hát persze, hiszen  szeretnéd felhívni Kyle-nak a figyelmét.-válaszolta meg magát.
-Dehogy szeretném. Inkább valami visszahúzódóbb ruha kellene. Nem szeretném még egyszer felhívni Kyle "figyelmét".- mondtam, mire magyarázatot várva nézett hátra én pedig sóhajtva mutattam a pizsamámat és elmagyaráztam neki az imént történteket.
-Aha..-mosolyodott el. -Így már mindent értek. Valld már be , hogy bejön neked!Vagy, hogy tetszett a helyzet. Egy kicsit! -fordult meg mosolyogva és a kezében egy szettet szorongatott, ami az én kezembe került.
-Egy utálatos bunkó, aki jól néz ki.Ennyi az egész.-ráztam meg a fejem.-De gyűlölöm őt. -mondtam ő pedig feladva a témát hagyott felöltözni.
Szóval?-mentem ki a ruhában.
-Borzasztó, de nem akarsz dögös lenni, szóval tökéletes.- döntötte el oldalra a fejét. -Bár ha egy kicsit hunyorítok és a másik szememet becsukom akkor eléggé szexi.
-Jó a fenekem benne . Nekem az éppen elég. - fordultam meg, mire ő nevetve eltakarta a szemét. A hajamat ez után gyors begöndörítettem, de csak egy kicsit, hogy természetes hullámoknak látszanak és halvány sminket is kentem magamra, majd felvéve a táskát kibaktattam az előszobába.
-Pont időben.-nézett az órájára és kinyitotta nekem az ajtót, majd a garázshoz ment ahol a szavak a torkába akadtak.
-Anyám.-nyögte ki.-Ez állati. -vigyorodott el látva a kínálaton.
-Szerintem menjünk busszal.Nem kéne felhívni magunkra a figyelmet. -tűnődtem ő pedig egy érdekes pillantással ajándékozott meg.
-Normális vagy? Itt egy Porsche , egy Ferrari meg még vagy 5 csúcs autó és te inkább busszal mennél?
-Ha egy ilyenből szálunk ki a fél suli felfigyel ránk és utánunk keresnek. Szerinted mit fognak találni?
-Jó, de akkor sem megyünk busszal. -nézett az autók mögé.
-Biztos tudsz motort vezetni?-kérdeztem meg mikor a fejemre húztam a bukó sisakot.
-Jössz már tündérkém? -sóhajtotta , merthogy már ötször válaszolt erre a kérdésemre. Félve, de felültem mögé miközben kezemet zavartan fontam a hasa körül össze , de még a vékonyka kabátján keresztül is éreztem a hasizmait.A visszapillantó tükörbe pillantva észre vettem, hogy szélesen mosolyog, de nem volt időm semmit kérdezni,mert meghúzta a gázt, hogy a motor hangosan felbőgjön, majd megindult kifelé, de olyan gyorsan, hogy akaratlanul is szorosabban fogtam körbe sőt még közelebb is csusszantam hozzá és a combomat is hozzá szorítottam miközben nem mertem kinyitni a szememet.
-Mi az kiscica ,félős vagy? -kérdezte a sisakba beépített mikrofonnak köszönhetően, ami általában jól jön a küldetések közepette .
-Talán egy kicsit.-mondtam-Állj meg!-szóltam rá hirtelen
-Mi van?-kérdezte
-Állj már meg!-szóltam neki erőteljesebben,mire lassítani kezdett míg meg nem állt a motor.
-Ha nem lassítasz esküszöm ledoblak arról a szarról.-szálltam le és levettem a sisakot, hogy egy kis friss levegőt tudjak szívni.
-Ez nem egy szar, nem értem miért vagy kiborulva. -állt elém.
-Bocsánat, hogy halál félelmem volt mögötted.- tártam szét a karom, majd beletúrva a hajamba próbáltam mély levegőt venni.
-Tényleg ennyire rosszul vagy?-kételkedett és két tenyere közé fogta az arcomat, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Bár egy fejjel nagyobb volt, így eléggé magasra emeltem a fejemet.
-Bocs. Lassabban megyek.- mondta, de még mindig nem engedett hanem megnyalta az ajkát, ami miatt a szemem rögtön oda tévedt és már a csókján kezdtem volna gondolkodni, ha nem tér időben vissza az eszem.
-Mehetünk?-kérdeztem, mire felült és felsegített maga mögé, majd betartva a szavát tényleg sokkal lassabban haladtunk előre.
Mivel a folyosókon eltévedtünk ezért csöngő után sikerült a megfelelő ajtó elé állnunk, ő pedig készségesen kinyitotta nekem az ajtót, majd tettetve az udvarias férfit, előre engedett. Belépve a terembe az összes 25 ember ránk nézett. A csajok szinte egyszerre sóhajtottak fel, mire hátra néztem. Mögöttem Kyle szégyenlősen, halvány mosollyal pillantott le a rá eső pillantások hatására. 
-Ne játszd már az eszed.-súgtam neki, hogy csak ő hallja.
-Sziasztok kedveskéim. -nézett ránk egy kicsit ősz hajú idősebb hölgy. A hangja vékonyka volt, és az egész kisugárzása egy kedves nőt mutatott.
-Jó napot!-vízhangoztuk, majd egy rövidke bemutatkozás után, leültünk egymástól a legmesszebb. Én egy hosszú barna hajú lány mellé ültem, aki széles mosollyal integetett nekem, majd kikotortam egy üres füzetet és kinyitva írni kezdtem bele a táblán lévő anyagot, de a szememmel a termet vizsgáltam. Pontosabban a teremben ülő embereket. A papíron lévő adatok szerint ebben az osztályban tűnt fel a legtöbb erőszak és itt van az esély arra, hogy valamelyikük a gyilkos, aki már 5 emberrel végzett, de most mindenki arca álmosságról és kíváncsiságról árulkodott. A legtöbb kíváncsi tekintett persze az új fiút érintette , aki boldogan viszonozta.
-Mond csak kedves az osztály? Befogadó? -súgtam a pad társamnak.
-Igen, mindenki meglehetősen kedves. Bár azt a lány csoportot jobb ha kerülöd, mert szeretnek keresztbe tenni az embereknek. -mutatott a jobb oldali utolsó padsorban ülő lányra és az őt körülvevő 3 másikra.
-Szóval akkor nem szokott előfordulni viták, ugye?-kérdeztem meg, mire felröhögött. Persze  a kedves tanárnő egy szigorú pillantással díjazta ezt. így már az első órán sikerült megutáltatnom magamat vele. 
-Ha nyugis osztályra vágysz akkor jobb ha osztályt váltasz. Itt állandóan dráma van. -rázta meg a fejét. A szünetben próbáltam minél több emberrel beszélni és apró ártatlan kérdéseket tettem fel miközben figyeltem a reakciójukat. A többség persze pletykás kedvében volt, de előfordult olyan is, mint például a fekete , göndör hajú lánynál, aki meglepődött és azt mondta, hogy nem tud semmit, de pár jelet, ami a hazugságra is utalhat észre vettem rajta.
-Biztos? Kissé idegesnek tűnsz? - kérdeztem rá, mire megfordult szembe velem.
-Miért is érdekel ez a téma? Mellesleg honnan jössz? Miért váltottál sulit?- kérdezett meg én pedig elmosolyodtam. Megvan az első gyanúsított, mégpedig Adison személyében.
-Megtudtál valamit?-kérdeztem Kylet, mivel megláttam , hogy kidob egy zsepit és ürügyet keresve , hogy oda menjek, megfogtam egy ceruzát és egy faragót.
-Aha.Imádnak a csajok. Még mindig. Azt hiszem eléggé jóképű vagyok. -simított végig az állán olyan mosollyal, ami inkább a reklámokba illik.
-Valami értelmesre gondoltam.-fújtam ki a bent tartott levegőt.
-Az egyik srác elég hamar kapja fel a vizet és nem sok embert kedvel. Eddig csak ennyi. -vállt komorrá a tekintete, majd ott hagyva engem, felült egy padra.
-Szia szépség.- mosolygott rám egy srác elállva az utamat. -Hallottam eléggé kíváncsi vagy.Talán én  meg tudnám válaszolni a kérdéseidet.Troy.-nyújtott kezet, amit barátságosan elfogadtam.
-Valóban?-kérdeztem rá boldogan, de kételkedve.
-Persze egy vacsora mellett bármikor. Mit szólsz hozzá? Egy randi. Te és én szombaton. -folytatta nekem pedig leghervadt a mosoly az arcomról .Fél szemmel Kylera sandítottam, aki egy csajjal beszélt, de rám is oda figyelt , mert a szemét mosolyogva rám kapta és felhúzott szemöldökkel várta a válaszomat.
-Rendben.-egyeztem bele széles mosollyal,mert szűkségem volt a tudásra. Sajnos ha valaki ügynök, akkor az is vele jár, hogy kényelmetlen helyzetekbe sétál bele .
-Érted menjek?- nyúlt felém és egy tincset a fülem mögé tűrt kezét az arcomon hagyva, amit a válaszomkor lesöpörtem.
-Majd inkább ott találkozunk.
-Telefon számot kaphatok?-vonta fel szemöldökét és most a tenyerét a derekamra tette, majd "véletlen" a seggemre csúszott.
-Még egy ilyen próbálkozás és lenyúlok a torkodon , akkor pedig nem lesz szűkséged telefon számra. Értve vagyok?- kérdeztem Kyle pedig a hirtelen feltörő nevetését köhögésnek álcázta, míg előttem Troy meglepődött arcot vágott.-Tessék.-nyújtottam egy kitépet lapot, rajta a számommal és édesen vigyorogtam, reménykedve, hogy nem ijesztem el.
-Nyugi mindig ilyen.-vont vállat Kyle biztatva Troyt.
-De a legtöbb esetben titokban élvezi a helyzetet, nemde Fay? -kérdezte meg és a nevemet érdekes hangsúllyal ejtette ki, bár lehet, hogy csak beleképzeltem azt a kedvességet.
-Soha. Már megint téveszt Kyle.- mondtam és beültem a helyemre , Wendy mellé.
-Ismered?- kérdezte és beletelt pár másodpercbe, hogy rájöjjek Kyleról van szó.
-Aha.-mondtam,de ez neki nem volt elég.-Elég közel lakunk egymáshoz.-piszkáltam a könyveimet, majd körbe néztem, hátha látok valami érdekeset, de semmi.
-Mi baja van mindenkinek?- kérdeztem az öltözőben a többiektől miután vissza öltöztem a rendes ruhámba. Illetve Ciara ruhájába.
-Az egyik osztálytársunk , Claire eltűnt. Azt hittük beteg, de ma bejött az anyukája az igazgatóhoz, hogy nem látták-e. -felelte az egyik lány. A választ hallgatva körbe néztem vizsgálva a bent ülők arcát,mert mindenki hallotta. A legtöbbjük szomorúan pislogott, de az egyik szőke hajú csak szikrázó szemekkel nézett errefelé .
-Szia Fay.-köszönt el Wendy,merthogy az utolsó óra volt , ezért a fiuk öltözője előtt vártam Kyle-ra, aki 10 perc után ki is jött.
-Eltűnt az egyik lány, Claire.-mondtam tartva a lépést, mert elég gyorsan haladt előre.
-Tudom.-nézett le rám.-Sőt előtte Troy kísérte haza.-tette még hozzá.Meg akartam kérdezni, hogy az a Troy, akire gondolok, de a válasz egyértelmű volt.-Biztos elmész vele randira?
-Csak nem féltesz?- mosolyogtam, ő pedig fáradtan nézett rám.
-Ugyan. Csak rá kérdeztem, hogy biztos vagy -e benne. Felesleges téged féltenem, mert még egy dinót is kicsinálnál pusztán a nézéseddel.
-Kösz , ez kedves.-húztam el a  számat.
-Bármikor.-mosolygott, majd a sisakot felém nyújtotta, amit a szekrényébe őrzött.
-Tudod néha igazán bunkó tudsz lenni.-jegyeztem meg sértődötten és a suli kaput elhagyva  magamban fellélegeztem, hogy túl vagyunk az első napon.
-Te is, szóval nincs okod reklamálni.
-Nálad kedvesebbet is kifoghattam volna társnak.-sóhajtottam ő pedig felém fordult.
-Ha akarok tudok kedves lenni, de ez általában attól függ, hogyan bánik velem a másik, mert minek legyek kedves, ha te lekezelően beszélsz velem? És ha ténylegesen bunkó lennék most simán itt hagynálak a hisztiddel a suli előtt.
-Ha megteszed ..-kezdtem volna fenyegetni, azonban a szája rossz fiús mosolyra húzódott. 
-Legyen, úgyis mindig szemét dögnek titulálsz, legalább most okot adok rá.-mondta és hátat fordított nekem , majd előre indult. Utána kiabálva haladtam és szinte biztos voltam, hogy nem meri megtenni , azonban nagyot tévedtem, amikor elsüvített előttem a kék motor, ő pedig csak integetett nekem.

3 megjegyzés:

  1. Hali!
    Nagyon jó lett. Az egészet imádtam.A legeslegjobban az eleje és a vége tetszett. Amúgy még az is nagyon klassz lett, amikor Troy-t kioktatja, hogy ne tapizza vagy megbánja.
    Az egész fenomenális lett.
    Hamar a kövit :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szió! :D
      Nagyon szépen köszönöm, de igazából neked köszönhetem azt a részt..meg az elejét is, hogy segítettél..:D ♥♥♥ Szóval..imádlak és köszönöm itt is ..ˇˇ
      Sietek! :D

      Törlés