Befejezés

Már fellélegezve jöttem ki a az FBI legfelső bíróságáról, ahol rám és a húgomra mért büntetést adtak, amin persze Dean sokat javított. A húgomat végérvényesen nem tudtam megmenteni ettől az élettől, hiszen a börtön büntetéstől eltekintenek, hogyha tíz évig szolgál az oldalukon, így innentől egy csapatban leszünk. Tőlem pedig elvették a csapat vezetői címet, mert a gondatlanságommal rengeteg ember életét veszélyeztettem, többek között a csapatomét, így Dean új vezetőt választ majd. Mondhatni könnyedén megúsztuk a legalapvetőbb figyelmeztetéssel.
-Tudtam én, hogy nem vágnak sittre. -ölelt át nevetve Austin és mintha egy kicsit megkönnyebbültnek tűnt volna, amikor meglátott, így nyugtatóan rámosolyogtam .
-És most mi lesz velünk? -fordultam Dean felé, aki épp most jött le a hivatal lépcsőiről, közben pedig a nyakkendőén lazított.
-Egy hónap szünetet kaptok, mert elég komoly feladatot oldottatok meg. Haza mehetsz.-tartott egy kis szünetet én pedig úgy éreztem nem jutok levegőhöz. Annyi év után.. -Addig nézek egy kis házat a szigeteken az ottani irodához közel, ugyanis folyamatosan ölik meg a kémeket. Valószínűleg a maffia ügyébe fogunk keveredni, úgyhogy kössétek fel a gatyátokat gyerekek!
-Nem lesz vele gond.-nevetett Kiara és látszólag felhúzta az említett ruhadarabot.
-Amiről még szót kell ejteni , Faytől elvették a csapat vezetés jogát én pedig Kyle-t szeretném kinevezni , mert úgy gondolom el fogja bírni ezt a feladatot. - folytatta a főnökünk komolyabb hangot, de az információ tudatában Kyle folyamatosan engem kémlelt. A történtek után ez volt az első alkalom hogy hosszabb ideig tudott rám nézni.
-Rendben, köszönöm.- szólalt végül meg. Egy kicsit még beszéltünk, majd Jack félre hívott mielőtt értem és Nináért jött volna a taxi.
-Elég  esetlen voltál pár éve, amikor rád találtam, ugye tudod?!- nézett rám fél mosollyal -De mostanra kikupálódtál és a legjobb lettél a szememben , Fay!
-Köszönöm.-bólintottam hasonló mosollyal.-Te mihez fogysz kezdeni a szünetben?-kérdeztem rá, mert mióta a cégnél dolgozom sosem volt szünetünk, így kíváncsi voltam a  többiek tervére.
-Elkezdem a következő melót, csak előtte szerettem volna elbúcsúzni.
-Elbúcsúzni?!-zavarodtam össze.
-Áthelyeztek egy másik csapatba, Tokióba és vár ott rám valaki. -fejezte be egy szégyenlős mosollyal.
-Szóval beletrafáltam, hogy az előző akciód alatt volt egy lány, ugye?!- böktem ki egy kis idő múlva.
-Mindig igazad van..de bármikor hívhatsz , ha pácban vagy jó? -kérdezte meg én pedig csak bólintottam, mert egy szó se jött ki belőlem.
-Vigyázz magadra.-nyögtem ki mégis és szorosan átöleltem.

-Mit mondtál nekik?-kérdeztem Ninát a ház előtt. Még mindig az FBI-titkos szolgálati egyenruhámban voltam , csak most az összes cuccom nálam volt, azaz két bőrönd, mert a többi dobozban vár az új helyünk  szállítására.
-Azt hogy hozok egy meglepetést. -mosolygott bíztatóan és  az ajtó felé taszigált .
-Esküszöm az első küldetésemnél se izgultam így, mint most.- suttogtam neki és remegő kézzel az ajtó felé nyúltam.
-Elindultam a rövidke folyosón, és hallgattam a nappaliból kiszűrődő hangokat.
A kisebbik húgom ott tévézhetett anya pedig a nappaliból nyíló konyhában tevékenykedett.
-Azt hittem soha nem jössz már meg.-szidta gondolom Ninát, de helyette én szólaltam meg.
-Időbe tartott míg hazajöhettem.-mondtam remegő hanggal ami  a végére egy kicsit el is csúszott
A szoba összes tagja felém kapta a tekintetét, anya pedig a meglepődöttségtől kiejtette a tányért a kezéből a  és remegő kezét a szája elé tette, ahogy sírva fakadt.
-Sajnálom.-nyögtem ki s átszeltem a szobát, hogy a karom közé vonhassam egy pillanatra.
-Fay?-kérdezett rá óvatosan a nem is olyan kicsi testvérem. Most léphet be a serdülő kórba.
-Én vagyok az kicsim.- mosolyogtam rá a könnyeim között, majd az eddig lesokkolva állt apához rohantam és a másik húgomhoz.
-Nagyot szólt a meglepetésem, ugye?!- jött be a cuccaimmal Nina de egyedül én mosolyogtam rá, a családom többi része inkább nem akart hinni a szemének.
-Mi történt veled?-simogatta az arcomon lévő sebeket anya, én pedig nagyon lassan elkezdtem mesélni mindazt, ami valójában történt  és őket kémleltem. Hol a reakciójukat néztem, hol pedig a sok változást , ami történt a házon és rajtuk is. Mintha az idő során belefáradtak volna valamibe, de most boldogságot és reményt láttam csillogni, így folytattam a történetemet.
Szinte lehetetlen volt elhinnem erről az útról, amit éveken át jártam , hogy most végre lezárt, hogy vége van mindennek, amitől eddig féltem. Nem tudtam felfogni, hogy vége, biztonságban van mindenki, mert eddig így éltem, és talán ez a szakasz az életemben örökké félelmetes pont marad, mert ez már az életem részévé vált és a lényem egy részét alakította. Ez miatt rettegtem nappal és sírtam át az éjszakákat. Ez miatt veszítettem el mindent és jöttem rá a rideg valóságra.De most helyre hoztam és közben egy második családot is találtam, így nem bánom. Mostantól bátran szembe merek nézni talán mindennel..

14.fejezet

Sziasztok! Sikeresen megírtam a részt és már csak egy befejező rész maradt ebből az évadból, de rögtön utána jön a második évad. Remélem tetszeni fog! Jó olvasást! :) 

-Hogyan.. ?-léptem csodálkozottan Nina felé. A gyomrom remegett, ahogy végignéztem rajta. Nina és
köztem csupán 2 év van, de mégis kislány volt még amikor elmentem. Most pedig fiatal, erős szinte felnőtt.
Megakartam simítani az arcát és magamhoz ölelni , de a keze hatalmasat csattant az arcomon. A fejem oldalra bicsaklott és égett az ütése helye, de nem mutattam semmit. Tudtam, hogy miért adta.
-Becsaptál minket. Hagytad hogy elhiggyük.. Az életünk teljesen megváltozott nélküled, mi is megváltoztunk miattad. Sokáig gyászoltunk és sose léptünk tovább, te pedig mindvégig nyugodtan élted az álmaid...-vágta a fejemhez nyugodtan, mintha már ezerszer végigpörgette volna ezt a képet.
-Nina el kell tűnnöd innen velem. Nem jó helyen vagy, mindent elmagyarázok csak gyere velem! -kérleltem. Az első mondatomnál az ismerős öltönyös férfit néztem, aki kicsit mintha megöregedett volna már, majd a húgom szemébe, hogy lássa rajtam, igazat mondok.
-Nagyon is jó kezekben vagyok. Ő segített megtalálni téged. Ő őszinte volt velem, míg te nem.
-Nem értesz te semmit. Gyere velem!-szóltam rá és közben észrevehetetlenül előcsempésztem egy dobókést. Soha nem hibázok és most se lett volna  másképp, de hiába voltam gyors az utolsó pillanatban sikerült meglöknie a kezemet , így 2 centivel elhibáztam és a férfi vállát csak súrolta.
-Mit csinálsz..?!-ordítottam rá Ninára és a karommal folyamatosan védtem ki az ütését. Erős és precíz ütése volt, de a rutin miatt letudtam volna győzni . De nem szerettem volna bántani, képtelen voltam rá, így ha egy-kettő helyen sikerült is megütnie , a többségét próbáltam kivédeni és megpróbálni beszélni vele, hogy észhez térjen.
-Teljesítem a feladatomat, megvédem őt és hazaviszlek. -nyögte az ütései között és amíg én a karjára és a szavaira figyeltem , addig ő kihasználta az alkalmat és hasba rúgott. Az erőtől nekiestem a falnak és egy kicsit megszédültem, amikor kinyitottam a szememet, de innentől semmit nem tudtam tenni, mert lefogott 4 ember, akik ebben a pillanatban léptek be. Egyet sikerült a földre rántanom, de a többivel nem tudtam mit kezdeni, így kénytelen voltam a megfelelő alkalomra várni.
-Azt hiszem , nekünk még van egy kis elintézni valónk . -jött elő Blake, az öltönyös öreg férfi.- Mi történt Fay? -kérdezte szelíd rekedtes hangon és amíg ő felém lépett, addig az öltönyösök térdre kényszerítettek.
-Felgyújtottad a házam, mi más történhetett volna?- mosolyogtam fanyarul.- Hol van a lány az iskolából?
-Már rég elengedtük. Nina szerint felesleges volt fogva tartanunk , mert nem kockáztatsz el fogsz jönni. Minden az ő ötlete volt, hát nem okos lány?! -húzta magához az említettet és félig átkarolta,én pedig egy kicsit megbántam hogy az előbb nem adtam neki én is egy pofont.
-Most pedig megölünk, ahogy kellett volna már korábban is. - közölte hideg vérrel Blake, és tisztán láttam a húgom döbbenetét.
-De azt mondtad..-fordult felé.
-Ne legyél naiv Nina..ez az első lecke ebben a szakmában.-ráztam a fejem és mivel a földön térdeltem, könnyedén elő csempésztem az eddig lábamat nyomó késeket. Mivel a kezemet erősen fogták, így majdnem kitörtem azokat, de akkor is a lábszárukba szúrtam, majd a pillanatnyi helyzetet kihasználva kigáncsoltam és a könyökömmel orron vágtam a harmadik tagot, de mivel nem tudtam nagy erőt kifejteni , ezért csak megtántorodott, de körbeölelt és majdnem  összeroppantott a kezével. Ekkor láttam meg a piros villanást ő pedig kiterült. A biztonsági ablak vas zár már le is ereszkedett, de tisztán elkaptam a fekvő Jake látványát. A férfi összeesett , de a másik kettő már talpra kecmeredett. A húgom Blaket próbálta visszatartani, de Blake sokkal tapasztaltabb volt nála, így jó pár horzsolás volt látható már Ninán és tisztán láttam ahogy a vörös vér csurog le a halántékán.
-Ne!- kiáltottam fel és oda akartam menni segíteni neki, de valami illetve valaki hátba rúgott , majd rögtön a bordáimon éreztem az acél bakancs orrát. Nem törődve a hasogató fájdalommal még a következő páros rúgás előtt felugrottam és átfordultam az egyiken, a kezemet pedig a átkulcsoltam és a másikkal megtartottam. Így én írányitottam őt és pajzsként használva kivédtem a másik ütését, majd el is engedtem mivel már nyúlt a karomért, hogy átdobjon , de a reflexeimnek köszönhetően nem sikerült neki.
-Felmentő sereg!-kiabált körbe Austin és Kyleal együtt berohant a szobába. Mind kettőjük arcán vér folt volt, de ahogy rájuk néztem komolyabb sérülést nem láttam, így feltételeztem, hogy nem az övéké. Az őket követő őröket kénytelenek voltak elintézni, én pedig harcoltam a két férfival, amíg le nem sikerült lőnie valakinek őket. Rögtön a húgomékhoz fordultam és sikerült ellöknöm Ninát, mielőtt Blake kitörte volna a nyakát. Ezekben a röpke percekben előhúzta a revoverét és a fejemhez szegezte ,miközben Kyle őt célozta.
-Austin, juttasd ki a húgomat! Kérlek!- néztem rá , mert a kintről beszűrődő golyó záporokból nem voltam benne biztos hogy egyedül kijutna, nem ölné meg valaki , és azt biztosra tudtam, hogy nem menne el a saját lábán. Autin teljesítette a kérésemet és felkapta Ninát a hátára. És ő akárhogy próbált , akármilyen harc modort választott Austin lefogta és elkezdett kifelé sétálni vele.
-Kicsi az esélye, hogy engem találsz el !- röhögött mögé bújva Blake és hátrálni kezdett, miközben a hosszú és hideg vasat a halántékomhoz nyomta. Szinte lyukat fúrt a fejembe, én pedig a számba haraptam, hogy ne sírjam el magam. Fáradt voltam és mindenem fájt, de nem akartam meghalni. Ha megpróbálnám kiütni a kezéből vagy csak egy pillanatra megmozdulnék tisztában voltam vele, hogy lelő, mert már láttam őt ehhez hasonló helyzetben. Ha halott vagyok még pont feltudja fogni a testem Kyle lövését ő pedig eltudná intézni mindkettőnket. Remegett a kezem, de mégis hátra fejeltem és pillanatokon belül eltoltam a kezemmel a fegyvert, mert már , ahogy számítottam is rá, lőtt, ahogy Kyle is. Pontosan a vállt találta el, így nem ölte meg. A földre terítettem és az öklömmel verni kezdtem. felszakadt a bütykömről a bőr, de megérdemelte. Tönkretette az életemet, elválasztott a családomtól és kishiján megölt engem és Ninát, de abbahagytam mielőtt elveszti a tudatát.
-Nemfoglak megölni.Végigfogom nézni ahogy letöltöd a hátralévő életedet egy kicsi , mocskos cellában. -közöltem vele nyugodtan , és a felemelt kezemet visszaengedtem a kezem mellé. A Kyltól kapott bilincset a csuklója köré csatoltam és elindultunk hárman a vészkijárat felé, ahova annyira igyekezett. Blake mondani akart valamit, de csak hörgés és vér jött ki a száján.
A hatalmas hajómúzeumot megkerülve embertömeggel, pontosabban rengeteg kémmel találtam szembe magamat .
-Erre.-mondta Kyle és az egyik autóhoz közeledtünk, ahol Dean is ott volt.
-Elkaptuk. -mondtam és lesütöttem a szememet, mert nem bírtam elviselni a szikrázó tekintetét, de leszidás helyett elvette a rabot és bevitette a kocsiba engem pedig szorosan átölelt.
-Olyan vagy, mintha a lányom lennél, úgyhogy jogom lenne leszidni téged, de túlságosan örülök, hogy életben vagy.-mondta én pedig visszaöleltem.
-A húgom..
-Nina biztonságban van. Pár embert elvesztettünk bent, de a csapatod kisebb nagyobb sérüléssel megúszta és már jönnek ki, csak körbejárják az épületet még egyszer.
-Köszönöm. -mosolyogtam rá. Ő tisztázta velem, hogy Ninát kihallgatják és csak utána tudok vele beszélni, de elintézi nekem, hogy ne kapjon nagy büntetést, majd Kylal magunkra hagyott.
-Nem is tudom, mint mondjak..vagyis tudom, csak.-kezdtem el zavartan, de ő közbe szólt.
-Ne mondj semmit, mert már nem érdekel. Megmentettem egy csapattársam életét, és segítettem elkapni a körözött , veszélyes embert. Ennyi történt, semmi több. -a szava hallatán bólintottam.
-Tudod, amit az iskolában mondtam..-kezdtem ő pedig szórakozottan hátra dőlt, de a szeméből sütött a harag, ami olyan érzés volt, mintha kést forgatna bennem.
-Valahogy sejtem, hogy nem gondoltad komolyan, de legyen igazad. Megkapod amit szeretnél és nem történt semmi, jó Fay?! -röhögött fel keserűen, majd komolyabb lett. - Itt voltam neked, nem csaptalak be. Türelmes voltam és próbálkoztam, ha kellett még azt is hagytam, hogy úgy bánj velem, ahogy szeretnél. Mondhatni az élethű boxzsákod voltam, de téged nem érdekelt. Még szerencse, mert már engem se. Az összes reményemet feladtam veled kapcsolatban. Mostantól csak csapattárs, ahogy szeretted volna.

-Ez nem igaz.-ráztam a fejemet , de egy dolgot se tudtam volna megcáfolni, kivéve azt , hogy igenis érdekelt mindaz , amit értem tett, csupán féltem. 

-Már nem érdekel. Többször nem fogsz belém rúgni.- Dőlt el a kocsitól és ott hagyott.

13.fejezet

Egy utolsó simításra belenéztem a tükörbe. Az este túl sokáig fent voltunk és ez  súlyosan meg is látszott rajtam. Elsőnek Deannel beszéltünk a sütiben rejlő fenyegető üzenettől. Szerinte csak valami buta szórakozása valakinek, ha pedig mégse ki vagyunk képezve , hogy tudjuk kezelni a helyzetet. Legalábbis ez volt az ő véleménye, majd mivel sietett ott is hagyott minket, de a  sütit és a cetliket elvitte analizálni, hogy tegyen valamit értünk. Én még marasztaltam a többieket, mert jobban tisztázni akartam velük a lehetséges helyzeteket. Szűkség volt rá, hogy  oda figyeljünk a körülöttünk lévő dolgokra és össze tartsunk és az én feladatom kézben tartani ezt. Legalábbis felelős vagyok értük , így  felállítottunk pár alapszabályt , míg végül hajnali három nem lett . A fáradtsághoz már hozzászoktam , szóval pár bögre kávéval biztosítottam a napomat, de most Kyle miatt a külsőmmel is jobban elkezdtem foglalkozni, pont ezért kentem még egy réteg alapozót a fejemre, hátha eltünteti a karikákat. A hosszú vöröskés hajamon még egyszer átfutottam egy fésűvel, majd kinyitottam az ajtót és lesétáltam a nappaliba, ahol elvileg találkozunk. Eleinte üresnek tűnt, de ekkor kiszúrtam a kiskutyát a kanapé mellett feküdni . Az orrát az ágyról lelógó kézhez dugta és úgy aludt közösen Kyle-al.
-Hétalvó! Elkésünk!- mondtam neki, majd a nyöszörgésére közelebb mentem és lekuporodtam az apró szabad helyre.Úgy látszik neki már nem volt ereje felmenni a szobájába, így elaludt a tegnapi ruhájába.
-Fel kéne kelni!-mondtam a leglágyabb hangommal, és bár máskor leborítottam volna egy pohár vízzel ébresztőként most inkább az arcához emeltem a tenyerem és simogatni kezdtem a  borostás pofiját. Ő válaszul oldalra fordította a fejét és belepuszilt a tenyerembe, majd a fejét rázta.
-Nagyon beteg vagyok. Lehet meg is fogok halni, szóval nem tudok suliba menni. -suttogta a reggeli rekedtes hangján.
-Na és mi gyógyítana meg , édes?-nevettem  és fél kézzel az simogatásért pitiző kutya fülét kezdtem vakargatni.
-Ha itt maradnál velem egész nap az ágyban. -próbálkozott és bár  az elején sikerült az arcára erőltetni egy elgyötört arcot, most azonban a féloldalt felkunkorodó szája megtörte a varázsát.
-Nem lehetséges. Munkánk van. -húztam el a számat ő pedig meglepetten, de  kaján vigyorral hirtelen felült .
-Csak ennyi a probléma?!
-Nem , igazából nem heverésznék veled még egy ágyban , de ne akartalak elszomorítani.-jegyeztem meg nevetve ő pedig határozottan a derekam után kapott és átpördített a másik oldalra. A bal oldalamon  a kanapé háttámlája akadályozott a másikon pedig ő feküdt mellettem.
-Hazudós. Mindenki imádna mellettem feküdni. Cooper is szeret.- mondta gyerekes büszke fejjel.
-Cooper bárki mellett szívesen alszik, akitől kaját kuncsoroghat , szóval ő nem igazi érv.-ráztam meg a fejem .
-Nem igaz.-tagadta mosolyogva és a szeme ismét csukva volt, csak most már engem használt a párnájának.
-Tényleg mennünk kell. Zuhanyozz le és indulás.-lökdöstem le magamról Kyle-t.
-Alig aludtam.Nem tudok koncentrálni.-rázta a fejét és párnát szorított a fejéhez.
-Egy délelötnyi pihit kapsz, de több ilyen nincs. Bírnod kell a strapát, most már te is kém vagy. -mondtam egy kis idő után és elindultam kifele az ajtón, .
-Ne csinálj semmi hülyeséget,jó Fay?-kérdezte és a hangjában megbúvó féltés miatt egy kicsit elmosolyodtam.
-Rendben.-hazudtam és elindultam a buszmegállóhoz. Az iskolában egyre nagyobb híre volt, hogy egy ideje nem volt emberrablás és ez néhány diákot még inkább aggasztott, viszont mikor délben kinyitottam a szekrényajtómat egy pillanatra összerándult a gyomrom .Egy újabb kosárnyi süti volt a szekrényemben   , csakhogy ezek között a padtársam képe volt. A foton a lány összekötözve, véresen és megtörve nézett a kamerába.
Körbenéztem, hátha figyel valaki, de csak órára siető tanulókat láttam, így megfordítottam a fényképet, hogy megnézzem mi van a hátulján .
-Elmebeteg.-morogtam magam elé, amikor csak mondattöredéket olvastam fel és tördeltem a többi szerencsesütit . " Ahogy a mondás tartja; minden ott fejeződik be, ahol elkezdődik. Te még megmenthetsz mindenkit, ha egyedül jössz. Siess, mert az óra, hamar elketyeg mögötte és a végén a lány meghal a hajó szívébe. "
A fecniket a zsebembe gyömöszködtem és hangosan bevágtam a szekrény ajtaját.
-Mi történt.?-halottam meg Kyle mély suttogását a fülem mögött.
-Mit keresel itt? - néztem rá meglepetten.
-Féltelek. Főleg a tegnap este miatt. Kitelik tőled, hogy hülyeségbe ütöd az orrod, így inkább bejöttem.
-Nem kell rám vigyázni. -ráztam meg a fejemet, miközben a sértettség végigkúszott a testemen.
-Fay, ha nem mondod el mi történt, nem tudok segíteni.- mondta lassan és nyugodtabb hangerővel. A kezem után nyúlt , de elhúzódtam. Nem tudtam eldönteni, hogy el mondjam e a többieknek az újabb üzenetet, de világosan leírta, hogy a lány meghal, ha nem egyedül leszek. És egy kisebb baki miatt, ha lelepleződünk ő meghal.
-Nem történt semmi. -hazudtam ő pedig olyan arcot vágott amitől megijedtem. A száját összehúzta és a szemeivel mintha felnyársalt volna.
-Miért nem tudsz megbízni bennem? -lépett közelebb és a hangereje erőteljesebb volt a kelleténél.
-Mert nem szeretnék! Értsd meg , hogy nem lehet! -ráztam a fejem és fél szemmel észre vettem, hogy egyre többen kezdtek nézni.
-Fay, nem vagy egyedül. -próbálkozott halkabban, lágyabb hangon. -Itt vagyok és a többiek is.-egy nagyon hosszú pillanatra megfordult a fejembe, hogy mindent elmondok, de mikor kinyitottam a számat , mégsem jött ki egyetlen egy igaz mondat se.
-Nem történt semmi Kyle, és nincs több mondani valóm. Én vagyok a csapat irányítója és én tudom, hogy mennyi információra van szűkségetek meg , hogy mi az amit bírok egyedül. -mondtam kimért hangon , rezzenéstelen arccal. pedig valójában kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy szükségem lett volna a segítéségre, de néha muszáj nemet mondanunk még magunknak is.-Most pedig ha megbocsájtasz. -mondtam érzéstelenül és kiakartam kerülni őt,de elkapta a karomat.
-Nem hiszek neked! Hazudsz! Mondtam már, hogy ne csapj be Fay és nemcsak azért, mert a csapattársad vagyok, hanem mert együtt vagyunk! -nézett mélyen a szemembe. El se gondolkoztam azon , hogy hogy gondol ránk, vagy hogy én , hogy gondolok, de ebben a pillanatban nem volt más lehetőségem. Annyira örültem volna ennek a mondatnak, még az üzenetek előtt, de most midnezek után röjöttem, hogy ennek a kapcsolatnak semmii esélye nem lenne. Nem tudnék teljesen összinte lenni vele, nem tudnék megfelelni neki, és legfőképp túl kell élnem az estét, amire egyre kevesebb esélyt láttam, mást pedig nem szeretnék belehúzni a halálba.
-Köztünk nem volt semmi. Sajnálom. -nyögtem ki . Egy pillanatra a szemébe néztem , de hiányzott belőle a szokásos csillogás, most sima fakó barna volt. Egy puszit nyomtam az arcára és mélyen beszippantottam az illatát, de ő mégse moccant. Az egész teste feszült volt a kezem alatt , mégis olyan volt, mint egy megfagyott jégcsap.
10 percet vártam a hazafelé vezető buszra , majd elmerültem a gondolataimban, csak arra eszméltem fel , amikor a szobám ajtaját zártam be magam után, és jegyzetpapírra vetettem a gondolataimat, hogy könnyebben átlássam a dolgokat.
 Az már biztos hogyha utalt rá, akkor tudat alatt tudnom  a helyszínt, de akármennyire próbálkozok nem jut semmi értelmes az eszembe, így a hajó kulcsszóra koncentráltam. Egy hajón lehet a lány , ezért bepötyögtem az összes hajóutat, megállított hajókról kerestem hírt és kikötő betöréséről, míg végül be nem ugrott egy múzeum. Nagyon rég óta zárva tartják , tehát tökéletes hely a fogvatartóknak , az én régi cimboráimnak. Hiszen az én első "küldetésem " is ezen a helyen volt. Akkor még üzemelt a helység és az egyik este beküldtek , hogy fegyverkereskedelem lesz itt. Ez volt az első akcióm, de az utolsó is. A múzeumban volt egy hatalmas hajó , én pedig annak a tetején vártam az embereket, akiket meg kell, hogy akadályozzak. Izgalmasnak találtam, és úgy gondoltam, hogy a anyuék büszkék lesznek majd rám , ha egyszer megtudják, de csak félig végeztem el a feladatom, mert a fegyverharc közepette rájöttem, hogy melyik oldalon is vagyok,és mi történne itt valójában. Megpróbáltam kilépni , felmondani, de nem engedtek. Ránk gyújtották a házunkat én pedig félig meddig meghaltam.
Egyre nehezebbre esett lélegezni, pánikroham kapott el. Hónapok óta figyelnek, ők állnak minden mögött , most pedig be akarják fejezni! Biztosan fognak ölni,hiszen az az este óta erre készülnek, de ha nem teszek valamit akkor a lányt végzik ki. Szólhattam volna valakinek, de ők nekik több idejük volt, már mindenre gondoltak , így csak egy lehetőségem volt.
 Sírva rogytam a földre és lélekben elbúcsúztam az összes személytől és dologtól , amit szerettem. A családom emléke, a csapat, ez a munka okozta örömei..,, de minderről végülis én tehettem. Én indítottam el a lavinát magam alatt a gyerekkori nyugtalanságommal, mert valami többet akartam. Kalandot, így pedig elvesztettem mindent amire most vágyok és akkor nem becsültem meg.. a normális tinikort, a szerelmet, ami most kezdett volna kialakulni..a családot, de ha megmentem a lányt, akkor ez még neki megadatik. Ő még megszerezheti ezeket és nem kell miattam lemondania ezekről. Ez az egy gondolat adott akkora erőt, hogy összepakoljak a szobámban, a régi őrzött fotókat utoljára elővettem és kitettem a szekrényre, majd elkezdtem feltenni magamra a mellényeket és fegyvereket pakoltam el, mindenre számolva. Az utolsó fegyver elrejtésekor vad kopogás , majd dörömbölés szűrődött át az ajtón.
-Fay, áruld el mire készülsz! És ez már nem kérés, hanem parancs!-kiabált Kyle. A kilincs folyamatosan mozgott, de az ajtó zárva volt, viszont imádkoztam, hogy bírja a zsanér még egy darabig a tombolását.
-Nem parancsolhatsz nekem, Kyle. Az én döntésem, hogy mit teszek, meddig megyek el.
-Te őrült vagy! Esküszöm, ha bejutok elviszlek egy pszichológushoz, hogy nézze meg a fejedet! Nem irányíthatsz mindent, nem érted?! -ordította .
-Fay, ne szórakozz!-kiabált Jack is, majd a lábukkal kezdték rúgni az ajtót. A jegyzeteimet besöpörtem egy fém kukába és rádobtam egy gyufát, majd kimásztam az ablakomon. Pont a garázs elé értem, amikor halottam, hogy betört az ajtóm , ők pedig kinéztek az ablakon, majd eltűnnek. Tudtam, hogy kevés időm , maradt így felpattantam a legelső motorra, amit még soha nem vezettem és nekiindultam a város túlsó felére, de nem egyedül voltam. Ciara is hasonlóan tett és a nyomomban volt, ráadásul neki nagyobb tapasztalata volt.
Az autók között cikáztam, és próbáltam minél gyorsabban menni, hogy lerázzam. A kereszteződésben pont egy kamion jött, de ha lassítok, vagy megállok, akkor utolér , így maximumra felpörgettem a motort és teli torokból sikítva, épphogy átmentem a kereke előtt, így kicsi előnyt szereztem. Pont befordultam a zsúfolt térre és otthagytam a motort. Ciara még nem ért utol, így leintettem egy taxit és beültem a meglepett sofőr mellé.
-A Doom Térre ha kérhetném. -mondtam a múzeumhoz közeli tér nevét .
-Máris hölgyem. -bólintott és jelentősen végignézet rajtam . -Mi járatban arra?- kérdezte, gondolom a nem mindennapi öltözetem miatt.
- Csak vezessen, minél gyorsabban , ha kérhetem. - mondtam nyúzottan és az ilyen keresetének a dupláját nyújtottam felé.
Már esteledett mikorra oda értünk, így megköszöntem a fuvart és elindultam a mostanra kiesett rész felé. Húsz percet sétáltam az kijárt földúton ,égül pedig úgy döntöttem, hogy egyszerűen bemegyek és, majd bent megküzdök velük,amikor kevesebben vesznek körül. Felesleges lenne most támadnom, hiszen egyedül vagyok és amúgy is számítanak rám.
-Kövessen.- Mondta két szekrény méretű csávó. Folyamatosan kimérten néztek és a fegyverüket készenlétben tartották. Végigvezettek a folyosókon, aminek minden sarkában két hasonló kaliberű személy állt én pedig próbáltam megjegyezni közben a kivezető utat.
Végül egy vasajtónál beengedtek és a szépen berendezett szoba közepén ott feküdt a lány. Sokkal durvábban nézett ki , mint a  képeken és csak reménykedni tudtam, hogy egyszer túlteszi magát azon a traumán, amit itt szerezhetett.
-Most örülsz?- fordultam meg , amikor lépteket hallottam. Biztosra vettem, hogy ez ugyanazé a férfié, aki régebben irányított engem is, de a látvány meglepett. Blake mellett  egy ismerős fiatal lány állt. A haja hosszú szőke volt, és a zöld szeme pont úgy szikrázott , mint az ennyimé.
-Örülök, hogy életben vagy, Fay. - szólalt meg a grimasza mögül a hugom.