2013. szeptember 30., hétfő

1.Fejezet


 Sziasztok! Köszönöm szépen a négy feliratkozót és kettő kommentet, plusz a pipákat. Külön köszönet a két díjért, amit a napokban kaptam és holnap ki is teszek. Mint látjátok meghoztam a részt, szerintem nem a legjobb, szóval a következőkben igyekezek majd, de azért jó olvasást! ♥
Még mindig dühöngtem, hogy csak úgy berakták hozzánk, ezért feldúltan szálltam ki a kocsiból és szedtem elő a kulcsot. A házunk kissé messze van a várostól, de nem is egy eldugott részen, számomra pont jó volta szállás ahol laktunk.
-Körbevezesselek? - hallottam Ciara érdeklődő hangját.
-Nem kell, majd inkább ő. - válaszolta Kyle, mikor kinyitottam az ajtót.
-Biztos vagy benne, hogy tőlem akarod megkapni az idegen vezetést? -kérdeztem meg amolyan "átgondoltad te ezt" hangon és a szemöldökömet a magasba emeltem.
-Ha képes vagy rá.- vont vállat az arcára pedig kihívó mosoly ült.
-A kertet láttad. Ez itt az előszoba és a nappali egyben.-mutattam körbe a közepes méretű szobán. Középen egy nagy fekete kanapé ült előtte pedig egy asztal, amin ránézésre nasis tálakat tartottunk, de igazából egy fáradt nap után a lábunk szokott itt pihenni, a tál pedig a középső ember ölében van. Az ágy előtt egy óriás tévé állt mindenféle hangosítóval és lejátszókkal ellátva. A kanapé mögött egy hatalmas ablak volt, majd végig polcsor, amin szakkönyvek porosodtak.- Ez a konyha és ebédlő, mert csak ide fért be az asztal.-nyitottam ki a legelső ajtót, ami mögött az említett helység szerepelt. Ő közvetlen mögöttem állt meg ,engem pedig irritált a közelsége , ezért egy gyors mozdulattal kikerültem és a következő ajtóhoz mentem, de oda már nem mentem be,csak kinyitottam neki, hogy lássa.-A fürdő-mondtam gépiesen, majd a csigalépcső felé mentem, meg sem várva,hogy körülnézzen. Fent egy hosszú barna padlózatú folyosó volt 3-3 ajtóval a falon.
-Ciara, Asutin és te.-mutattam a jobb oldalon lévő három ajtóra- Veled szemben vagyok én, sajnálatos módon, majd Jack és egy kisebb fürdő. A földszinten a szőnyeg alatt van egy csapó ajtó. Ott található a kondi terem, és pár fegyver . Ott szoktunk gyakorolni is és belőled is ott fogunk, majd megpróbálni valamit kicsikarni. Na és a szabályok...-kezdtem volna el, de ő félbeszakított.
-Most figyelmeztetlek, nem szeretem a szabályokat.- vont vállat mikor felé fordultam.
-Nem érdekel, hogy szereted vagy nem, be fogod tartani. -reagáltam ellenmondást nem tűrő hangon.
-Mik azok?-enyhült meg és figyelmesen nézet a testtartása viszont inkább arról árulkodott, hogy nem érdekli ez a része a dolognak.
-A fürdőben mindenkinek van saját polca , lehetőleg oda tedd a dolgaidat. Mosogatás és főzés párban van. Eddig tökéletesen megvoltunk, de mivel bejöttél te ezért átrendezzük egy kicsit. Én egyedül leszek, te meg Jack alkottok egy párt és Austin Ciara marad ugyanúgy. A szennyesedet magadnak mosod és lehetőleg ne hagyd szétszórva a cuccaidat. Telefon mindig legyen nálad, hogy lehessen rád számolni bármi van. Hajnali 2-ig lehetsz csak kint. Lehetőleg a házba senkit ne hozz fel és véletlen se szóld el magad semmiről.Ennyi.-bólintottam kezemen számolva az általunk meghatározott szabályokat.
-Fele menni fog.-fordított hátat nekem, de most a fáradságom miatt nem álltam neki veszekedni, inkább csak bent ledobáltam a cuccaimat, majd gyorsan lezuhanyoztam és ágyba dőltem, remélve, hogy mire felkelek Kyle-nak nyoma se lesz.

A nap erős fénye bántotta a szememet ezért az egyetlen plüss kutyámat  csukott szemmel kerestem, de az éberség hirtelen miden porcikámat átjárta, amikor a kereset tárgy helyett  puha bőrű, kemény mellkast tapintottam ki.
-Mit keresel itt? - ültem fel kiabálva a meglepettségtől.
-Csak vártam, hogy felkeljél, mert meg akarlak ismerni. Tegnap nem indítottam valami jól. -könyökölt fel  magyarázás közben,majd a végén egy kisfiús mosolyt varázsolt az arcára.
-Kint kellene, hogy várjál és ne akarjál megismerni, mert én sem akarlak téged!- mutattam az ajtóra, mire  kiszállt az ágyamból, de nem ment ki, hanem  a szemben lévő szekrényem előtt megállt és egy képet vett le, amin a családom volt. Az a családom, akit 4 éve elhagytam...de ezt így kellett tennem..így volt a legbiztonságosabb, bár nem egy akkori 14 éves lánynak.
-Azt most azonnal tedd le!-mondtam, mivel utáltam, ha az emberek az életemnek ezen szakaszában vájkálódnak. Sőt már azt nem szerettem, ha valaki jobban meg akar ismerni,mert ilyenkor előbb -utóbb mindig előjönnek a régi emlékek, a régi életem ,vele együtt pedig az összes tettem. 
Ő úgy nézett rám mintha nem értené, azt amit kértem tőle, vagy csak nem értette az okát , minden esetre még mindig a képet szorongatva állt, engem fürkészve.
-Takarod ki!- nyitottam szélesre az ajtómat szikrázó szemekkel, amikor kiugrottam az ágyból.
-Te most kidobsz innen?- mutatott magára hitetlen mosollyal.
-Miért, nem annak látszik? - kérdeztem meg kíváncsian ,  mire ő csak bólintott, majd még körbepillantott a kicsike, de tiszta szobámon és elment előttem, maga után becsukva az ajtót amit én  rögtön kulcsra zártam. A polcomhoz lépve felállítottam az eldőlt családi fotót,  és alaposan végignéztem mindenki arcán, de egy emléket sem engedtem előbújni ,főleg nem azt az éjszakáét, így is miden nap azzal álmodok.
A ruhás szekrényemhez lépve kivettem pár darabot, majd elkezdtem öltözködni, bár megakadt a szemem a tükörképemen. Az alakom jó volt, hála a sok mozgásnak, de a harcok és esések miatt tele van a testem színes,érzékeny foltokkal és hosszú vágásokkal.  Minden porcikám sajgott..tény, hogy nem így kéne kinéznie egy korombeli lánynak, de ők nem is küzdenek minden héten egy  maffia főnökkel, vagy tartanak olyan edzést mint mi, mert nálunk nincs olyan, hogy csak gyakorlás. Ha mi gyakorolunk, akkor ott tényleges ütések csattannak el fiú lány között is, mert csak így tudtunk felkészülni a valódi küzdelemre.
-Jó reggel Fay.- köszönt először Austin.- Szerinted egy lányt mivel tudnék levenni a lábáról? Ha romantikus vagyok és elhívom ebédelni, vagy l menjünk valamerre sétálni?- jött  oda hozzám rögtön.
-Csak add magadat .. bár ha jobban belegondolok mégse. Vidd el étterembe.- veregettem meg a hátát mire bólintva visszament a sütőhöz az örök szerelmes srác. Bár mindig más a személy, aki kihozza belőle a "romantikus" énét, de az aktuális lánynál mindig megállapítja, hogy soha nem szeretett még senkit annyira mint azt, akivel épp van. Vele csak egy gond van..túlságosain is naiv tud lenni és kissé szerencsétlen, de pont ezek a tulajdonságai teszik imádnivalóvá és a csapatunkban, talán ő látja át a legjobban a dolgokat.
-Mi folyik itt? - néztem körbe a konyhába, mert Ciara  különböző  húst és zöldséget vágott apró darabokra, Jack tojásokat ütött fel, amit átadott Austinnak és látszólag mindenki nagyon benne volt a munkában. Kyle rám se pillantott Ciara, csak egy legyintéssel jelzett, hogy mindegy, mire bólintottam és a fürdőbe mentem. A tükör előtt kinyitottam a kis szekrényem, majd döbbenve láttam mindenféle férfi parfümöt és dezodort a részemen, ezért becsapva az ajtót , sietős léptekkel mentem vissza.
-Mégis mit képzelsz? -szegeztem a mutató ujjam Kyle-nak.
-Gondoltam ráfér egy kis újítás a szabályzatodra , ezért közösen főzünk és takarítunk. Netán baj? -állt fel, így fel kellett rá néznem .
-Nem változtathatod meg a szabályokat! És a fürdő? A polcom tele van a te cuccaiddal!
-Nem fértem el azon a kis részen. -rázta meg a vállát, de az arcáról sütött, hogy direkt akart kikészíteni.A kezében lévő hagymát felém dobta .-Közös munka, gyere vedd ki a részed. -bólintott a kés felé, én pedig  a kezébe adtam a hagymát.
-Ne provokálj, mert nem jársz jól. - mondtam nyugodtan, fenyegető hangon tartva a szemkontaktust, majd hátra fordítva neki kitrappoltam. 
-Hisztis.-hallottam meg ahogy ezt a szót odadörmögi a többieknek, akik mind egyet értenek vele. A fürdőbe vissza érve megmostam a fogam. Rendben közös munka, oké és a cuccai nem érdekel, amíg a polcon vannak. Nem leszek hisztis.- erőltettem mosolyt az arcomra és kiléptem az ajtón. A többiek az asztalnál reggeliztek , ezért kiöntöttem magamnak egy pohár rostos lét és pék sütit elővéve csatlakoztam hozzájuk. A nyugalmamat pedig egy valami törte meg. Illetve valaki, mert a bejárati ajtó lassan kentebb nyílt. Felpattantam a helyemről, eldöntve a székemet , majd belépett egy túlságosan is ismerős alak az ajtón, sport táskával a kezében. A fiú tekintete engem keresett az asztalnál, majd mikor megtalálta , szélesen elmosolyodott én, pedig rohanva vetettem  Jack nyakába magamat. A karjait szorosan körém fonta, majd feltört bennem az eddig elnyomott harag és eltoltam magamtól, az öklömmel pedig a mellkasát kezdtem ütni. 
-Elmentél egy hónapja. El se köszöntél! Meg se említetted, csak egyik napról  a másikra eltűntél! Tudod te milyen érzés ez?  Fel se tudtál hívni, hogy "hé te hülye elmentem, ne keress" , vagy bármi..Tudod te mekkora szűkségem volt rád?Tudod te milyen érzés volt, amikor megtudtam,  más szájából, hogy elmentél ?- mondtam a sötétkék szemébe az összes dolgot, amiért haragudtam rá. Ő csak rám mosolygott, és szorosan átölelt. Megint el akartam tolni, de ő szorosan tartott, majd pár perc után viszonoztam azt és becsukott szemmel elmerültem a karjaiban magamba szippantva a nyugtató illatát.
-Te is hiányoztál..és sajnálom. -mondta a hajamba.
-Nekem nem hiányoztál.-húzódtam el tőle-Csak jó lett volna ha tudom merre vagy.-ráztam meg a vállam-És egy bocsánat kérés nem elég, egy hónap eltűnés után.-döntöttem oldalra a fejem , de nem vettem le róla a szemem, csak szomorúan bámultam. Képtelen voltam betelni a látványával, most, hogy újra itt van.
-Nem hiányoztam?-kérdezett vissza mosolyogva, mert nagyon is jól ismert.
-Viccelsz? Ki volt készülve nélküled.. és mi is. Rajtad kívül senki nem tud beszélni a fejével.- vágott közbe Ciara, majd felállt az asztaltól és köszönt a csapatunk hiányzó tagjának, ez után pedig Austin kezet rázott vele, majd inkább hátba veregetve gyorsan átölelte. Kíváncsiságból Kylera néztem, aki csak zsebretett kézzel állt az asztal mellett. Az arcáról szinte semmit nem tudtam leolvasni, de talán a zavarodottságra tippeltem , mert a szeme köztem és Jake között járkált. 
-Heló. Te vagy az új srác, Ben helyett ugye? -lépett oda Jack kezet nyújtva neki, amit Kyle rögtön el is fogadott. 
-Kyle Larrish.-biccentett. 
-Jack Damioan. Szóval az apád..-érdeklődőt, de a fiú rögtön közbe vágott. 
-Ja , ő az apám és ide tuszkolt be.-nézett körbe.
-De tapasztalatlan, szóval elidőzünk vele.- tettem oda, mire Kyletól egy neheztelő pillantást kaptam, majd visszafordult a legjobb barátomhoz.
-Szóval ti..-mutatott rám és a fiúra , én pedig felnevettem.
-Csak barátok vagyunk.-mondta és kezével átölelt egem. -De ha rámozdulsz , majd megbántod esküszöm nem leszünk jóban, pedig rendes srácnak nézel ki. -figyelmeztette, Kyle arcára pedig egy öntelt mosoly ült ki.
-Rendes kinézete van?-kérdeztem meg mosolyogva, majd végigmértem Kyle-t és fintorogva megráztam neki a fejemet.
-Nyugodtan bevallhatod, hogy szerinted is jól nézek ki.
-Majd ha így lesz bevallom, de egy ideig, nem kell ettől tartanod. -vágtam rá és be kellett, hogy valljam élveztem a csipkelődést.
-Tévedsz..már megint. -mondta, bár a megintet nem tudom, hogy mire érthette. -Hamarabb el fog jönni ez a pillanat, mégpedig amikor meglátsz felső nélkül és könyörögni fogsz, hogy csókoljalak meg. Én pedig megteszem, mert rendes vagyok.
-Álmodozzál csak-forgattam meg a szemem visszafojtott mosollyal, és kikerülve őt visszamentem a helyemre.
-Mi van itt?- kérdezte meg Jack, de én nem tudtam válaszolni, mert Austinnak muszáj volt helyettem beszélnie.
-Még csak tegnap este találkoztunk vele, de Fay azóta gyűlöli , szóval Kyle próbálkozik, Fay pedig dühöng. -vont vállat.
-Mert tetszem neki.- avatkozott bele Kyle is
-Előbb a halál.- mordultam fel végig a sötétbarna szemébe mondva a szavakat.
-Drágám, azt mondják halálosan jóképű vagyok.-nevetett fel leülve elém. 
-Becsaptak..
-Hé fiatalok.-állított le minket Jack. -Egy csapat vagyunk, ahova kell a harmónia és az összetartás, szóval gyors tisztázzátok mi a baj , majd béküljetek ki, rendben? -húzta fel a szemöldökét érdeklődve.
-Nekem nincs vele bajom. Sőt..-vigyorodott el kajánul, mire megforgattam a szemem.
-Na és neked mi?- nézett rám Jack. Persze, ez annyira jellemző a barátomra, mert szereti maga körül rendben tudni  a dolgokat és kapcsolatokat és most is ezt próbálja elérni .
-Ránéztél már? Útálnivaló feje van.
-Érdekes az emberek akikkel eddig találkoztam az ellenkezőjét szokták mondani. Sőt elvileg rögtön az első pillanatban a szívükbe lopom magam.
-Szeretek kivétel lenni.-mosolyogtam rá négédesen.
-Majd én megmondom mi a baj. Fay veszélyeztetve érzi magát.-szólalt meg Austin, mire kíváncsian néztem rá.-Ő egy irányító személyiség ahogy Kyle is, szóval emberére talált, mert egyik se akar engedi. Mind a ketten szeretik a kezükben tartani a dolgokat , de soha nem jön ki jó abból ha ketten húzzák ugyanazt a kötelet. Az egyikőjüknek előbb - utóbb engedni kell. -fejtette ki Austin a véleményét. A többiek csendben elemezték  a hallottakat , mintha igaz lenne.
-Hülyeség. Azért utálom, mert kibaszottul semmit nem tud és berakták hozzánk. Mert míg nekünk több évekig kellett ezért dolgozunk ő rögtön megkapja.
-Csak nehogy meglepődjél és koppanjál , édesem.- mondta szúrósan nézve rám. 
-Jó , akkor gyere bizonyíts!-pattantam fel a helyemről. Ciara hátrébb tolta a fiúkat, de Kyle, nem állt fel. 
-Nem foglak megütni, vagy akármi.-rázta meg a fejét.
-Kénytelen vagy. -ráztam meg a vállam és már felkészültem a közeli harcra. Feltéve , ha tényleg tud valamit.
Sóhajtva állt fel  a székről és megnyalta a száját.
-Rajta üss meg.- mondta. A kezemet ökölbe szorítottam és a gyomra felé közelítettem, de fel úton abba hagytam.
-Tegyél már valamit! Kezdeményezz te, ha tényleg tudsz. -fordítottam meg a helyzetet, mert nem a védekező képességére voltam kíváncsi. 
-Nem ütlek meg. -ismételte el még egyszer. A lábamat behajlítottam, majd a térdemmel a combjába ütöttem, de meg se koccant neki, persze ,nem is nagy erővel ütöttem, de ezek ellenére nevetségesen éreztem magamat.
-Jó, ha nem ütsz meg , rajta, ezt hogy véded ki. - Csaptam volna arcára, de ő gyors reflexel elhajolt. A lábammal megint az övéhez közelítettem, ezúttal egy elég fájdalmas rúgást célozva neki, de ő elkapta azt és a falnak nyomott. A lábamat elengedte és a két kezemet a falhoz szorította. A testével teljesen hozzám simult, ezzel pedig engem is oda szegezett. Az arca pár centire volt tőlem , így pontosan feltudtam térképezni az arcát, amíg valami kijutási lehetőség felé kutakodtam, de a döbbenettől semmi nem jutott az eszembe, így  feladva a kínlódást megadtam magam és most már egyenesen szemébe néztem. A csokibarna szeme tegnapinál sötétebb színben pompázott, olyannyira, hogy az írisze alig látszódott. 
-Nem foglak megütni vagy veled harcolni. Elég bizonyíték ez?- kérdezte fejével a helyzetünkre mutatva én pedig lehajtottam a fejem. 
-Elég.-préseltem ki a szavakat, majd visszanéztem rá, várva, hogy elengedjen. A komorság eltűnt az arcáról és visszatért a mosolya egy röpke időre
-Akkor tiszta lappal indulunk, ugye? Én bizonyítottam szóval, már nincs miért utálnod.-jelentette ki a válaszon, pedig elgondolkodtam.
-Rendben, tiszta lappal indulunk.-válaszoltam,ő pedig  elengedte a kezem és pár lépést hátrált. Végignézett mindenkin, majd közölte, hogy bemegy a szabályába kipakolni. 
-Azért ez nem volt semmi, be kell, hogy valljad.-nézett rám Ciara.
- Egy könnyű szerrel elintézett. -mondtam csalódottan, mert ez is bizonyítja, hogy nem itt lenne a helyem. Sőt egyáltalán mit keresek csapat vezető élen?-szólalt meg a hangocska a fejemben. Bár a szívem eszméletlen gyorsan vert az előbbi helyzet miatt, nem foglalkoztam vele.
-Gyere pótoljuk be azt az elmúlt egy hónapot.- fogta meg a derekam Jack és elkezdett a lépcső felé húzni, egyenesen be a szobájába. Én ledőltem az ágyára ő pedig mellém és mind a ketten a legrészletesebben meséltük el egymásnak mindazt a dolgot, ami velünk történt bennem, pedig az elmúlt hónapban érzett üresség eltűnt.

2 megjegyzés:

  1. URAM JÓ ISTENEM!!! ^-^
    Na jó akkor az elején kezdem mert még köszönni se köszöntem.:DDD Sziaaa.:DD
    Eszméletlen egy fejezet volt!! Remélem tisztában vagy vele, hogy mennyire hihetetlenül tehetséges vagy! Nagyon meglepődsz ha azt mondom a példaképem vagy? De tényleg!
    Megint elérted, hogy szerelmes legyek bár jó szokásomhoz híven nem a főszereplőbe hanem Jack-be.:DD Én már akkor megjósoltam amikor még benn sem volt. D ^-^ Kíváncsi vagyok mi lesz még Kyle és Fay között. :)
    Kérlek, kérlek, kérlek, kérlek siess a következővel!!! <3 <3 <3 <3
    Ja és még valami: Jack FOREVER!:DDDDDDDDD <3

    VálaszTörlés
  2. Juj, nagyon szépen köszönöm, el sem hiszed, hogy milyen boldoggá tett minden egyes szavad. És igen meglepődtem, azon hogy én vagyok a példaképed.. sőt igazándiból el se hiszem..:$ :)
    Azt sejtettem, hogy kedvelni fogod Jacket.. , plusz tudtam is, hogy mindig a mellékszereplőket imádod a leginkább és Kyle-Fay között még elég sok minden lesz..:D
    Ígérem, hogy sietek a kövivel :) ♥♥♥♥

    VálaszTörlés