5.fejezet

Köszönöm szépen az előző kommenteket , pipákat és az eddigi feliratkozókat. Sajnálom, hogy nem volt rész, de csak most tudtam megírni, viszont kárpótlásul hosszú lett. Szerintem rengeteg feleslegesnek tűnő dolgot írtam bele, de ezeknek még mind lesz jelentősége és reménykedek benne, hogy testzeni fog a fejezet. Jó olvasást! ♥♥

Türelmetlenül és idegesen álltam hol az egyik lábamra , hol a másikra támaszkodva. Vártam, hogy visszajöjjön azonban tíz perc után beleuntam és elkezdtem tárcsázni Jack  számát, tudva , hogy rá ténylegesen mindig számíthatok.

-Itt hagyott! Az iskola előtt! El tudod ezt hinni? Hogy lehet ekkora seggfej?-mondtam  rögtön, amint beleszólt a telefonba.

-Szóval menjek érted?-sóhajtotta, de tudom, hogy nem ez aggasztja, hanem inkább Kyle viselkedése. Csak nem teszi szóvá az utóbbit.

-Jó lenne.-erőltettem meg egy halovány mosolyt, amit bár nem láthat, de remélem érződött a hangomból.

-10 perc és indulok. Addig maradj ott.

-Hova mennék?-tettem fel a kérdést, mire felröhögött.

-Kinézem belőled, hogy meglátsz valamit és elindulsz, mert azt hiszed , hogy az lesz a helyes irány, vagy esetleg úgy gondolod, hogy bűn cselekményt látsz amikor a pár csak csókolózott.

-Csak kétszer volt olyan.-sütöttem le a szemem . Bár mentségemre  essen, hogy az egyiknél útba igazítást kértem és úgy mentem a rossz irányba és az utóbbinál meg tényleg csak a munkámat végeztem, mert gyanús alak volt a csávó és a lány feltűnően rémült tekintetű.

-Tizenkétszer.-javított ki.-Most azért maradj egy helyben és győzd le a kíváncsiságodat. -kért meg , majd letette a telefont előttem pedig megállt a kék motor, rajta egy bűnbánó tekintetű sráccal. Egy kis ideig farkas szemet néztünk és már kezdtem volna megenyhülni, ezért inkább megszólaltam.

-Tűnj innen most már!- vágtam az arcába durcásan, mert túlságosan haragudtam rá, hogy normálisan szóljak hozzá.

-Bocs.-szűrte a fogai közt.

-Itt hagytál. Ennyivel lerendezed? Egy bocs? -néztem tátott szájjal rá, amit viszonzott is.

-De visszajöttem érted!-válaszolt mintha ezzel mindent jóvá tett.

-És ezért mindent bocsássak meg?-néztem rá kíváncsian.-Jaj bocs, elfelejtettem ,hogy te Kyle Larrish vagy. Te mindent megtehetsz , ha olyan hangulatban vagy. Nem jutott az eszembe, hogy mindennek úgy kell lennie, ahogy a te kedvednek jó legyen. -vágtam az arcába gondolkodás nélkül azokat a dolgokat, amik a számra jöttek és egy fintorral néztem rá. Ő vékonyra húzta a száját és felhúzott szemöldökkel nézett rám, majd mikor rájött, hogy nem mondok többet veszekedni kezdett.

-Az én kedvemben?-kérdezte meg, majd felállt a motorról és kitámasztotta azt. Megindult felém, míg egy lépés nem választott el minket, de így is felém magasodva nézett le rám. -Cica, ha az én kedvemtől függne minden , akkor valószínűleg nem ebben a tetves városban nyomoznék hanem otthon . Az igazi otthonomban, nem abban amit te annak hiszel. Lehet hogy ti ott egy család vagytok és nektek az mindenetek , de én soha nem leszek oda tartozó és nyugi nem kell ezt az arcomba törölnöd , mert tudom magamtól is. Nekem nincs senkim a környéken,  ezt is tudom. Életem felét úgy éltem le hogy mások elvárásai szerint ugráltam és közben egy szót sem szólhattam semmiről. Most is azt teszem, egy nálam egy évvel fiatalabb lány parancsait hallgatom. Szerinted ez kedvemre vall? -kérdezte és a végére már egy-egy fej elkezdett felénk fordulni. Én talán a hirtelen bejött sok információtól vagy az miatt, mert mindenfajta válaszra számítottam, csak erre nem, de nem tudtam mit válaszolni. Általában  a többiek nem szólnak vissza nekem . Megpróbálnak mentegetőzni, vagy rám hagyják , de soha nem válaszolnak így vissza. -Sajnálom.-vakarta meg  a tarkóját, amivel elérte volna azt, hogy elolvadjak tőle, ha nem tudnám milyen bunkó tud néha lenni.-Van olyan, hogy bekattan valami és mindenféle hülyeséget mondok és teszek. Mehetünk?-intett mire aprót bólintottam, de előtte írtam egy üzenetet Jack-nek.

-Ugye tudod, hogy pokollá fogom változtatni az életedet?-karoltam át, amikor felültem a motorra.

-Bocsi, hogy így közlöm, de nem vágyok most egy komoly kapcsolatra.-mosolygott rám a válla felett és nekem csak másodperceken belül esett le, hogy miért mondta, de akkor már nem tudtam reagálni, mert a jármű megindult . Kicsit talán tovább tartott, de megérkeztünk az eldugott nagy házhoz. Amint a motor leállt lepattantam és Jack felé futottam, majd a levegőben a nyakába vetettem magam, mire megpörgetett.

-Hiányoztam?-kérdeztem egy puszit nyomva az arcára. Ő rám mosolygott, majd átpillantva felettem komorrá váltak a vonásai. Kikerülve engem, Kyle felé haladt, de még időbe elé álltam.

-Mit szeretnél, Damian?- pillantott lustán Kyle Jack-re.

-Beverni a pofád, Larris. Csak, hogy tud kivel hány méter.

-Most fenyegetsz? Vagy eltiltasz Faytől?- kérdezte meg visszafojtott mosollyal és a szeme kihívóan csillogott. Látszott, hogy fel van készülve arra, hogyha Jack megüti rögtön visszaüssön. És ezért voltam én köztük,ugyanis Jacken is ugyanez tükröződött.-Nagy kislány , el tudja dönteni kivel tölti az idejét . Nem kell féltékenykedned. -tette még hozzá.

-Nem tilthatlak el tőle. Ő tudja kinek a társaságát igényli,még ha az a társaság ilyen mint te vagy, akkor sem érdekel, amíg nem esik bántódása. És nem féltékenykedem, hanem védelmezek. Egészen más, nemde? Vagy te azt nem ismered?

-Befejeztétek?-kérdeztem meg és a csendes vékonyka hangom megtörte a köztük lévő feszültséget. Egyikük se szólalt meg, csak a legjobb barátom bólintott, majd kézen fogva engem felvezetett a lépcsőn. Mindössze annyira volt időm, hogy beköszönjek és a táskámat ledobjam, mert utána rögtön a szobájába húzott , nyafogva akárcsak egy kisfiú. Egészen addig beszéltünk amíg a telefon meg nem zavart minket. Én a mellkasára dőltem, az ő keze pedig a derekamon pihent. Szóba került, hogy mostantól ő fog kocsival vinni és akármi van hívjam, majd kibeszéltük a nemrégiben látott filmeket és meséltem neki a suliról, amikor a telefonja vad gitár szólóba kezdett a képernyőn pedig Dean neve villogott.

-Miért csak téged hívott? -kíváncsiskodtam, amikor letette.

-Mert nektek van feladatotok Kyleal és ezért nem szeretné, ha jönnétek. Nekem mondta el a feladatot.-magyarázta és közben felhúzott az ágyáról , majd belépve a nappaliba közölte a többiekkel a dolgot.

-Ez nem igazság! Én is szeretnék menni.-ráztam meg a fejem és remélve, hogy Kyle kiáll mellettem rá sandítottam. Felesleges próbálkozásnak bizonyult, mert ő rám se hederített, csak kényelmesen leült.

-Nektek van egy küldetésetek. Arra kell koncentrálnotok.-rázta meg a fejét Ciara, majd felhúzva a mellényét kiment az ajtón.

-Jó legyél.-puszilt arcon Jack, majd lementek a terembe. Búcsúzóul még szomorúan rám mosolygott és kimentek én pedig egyedül összekuporodtam a kanapén és az asztalon lévő tálat az ölebe húztam. Csalódottan vettem észre, hogy üres ezért , hogy elfoglaljam magamat kitakarítottam az egész házat, majd a szobámba leültem az ágyra és kivettem a telefonomat a fiókomból, csakhogy nem az a háttérképp várt, amire számítottam, mert mobilomon Kyle vigyorgott szélesen. Kigubadt szemekkel nyitotta meg a mappát, ahol még több kép és egy pár videó is szerepelt.

-Hogy merészelsz hozzányúlni a telefonomhoz?- dobtam a mellkasának a készüléket, amikor kopogás nélkül berontottam. Illetve csak dobtam volna, mert a levegőben ügyetlenül elkapta még mielőtt neki ütközött volna.

-Békülős ajándék. Nem mindenki kap ilyet.- rázza meg a vállát és pont ugyanolyan széles mosollyal néz rám, mint ami a képeken van.

-Ha szerettem volna rólad képet tartani a telefonomban megoldottam volna. -ráztam meg a fejemet, majd otthagyva nála a készüléket visszamentem a szobámba és kinyitottam az ablakot, hogy kiszellőzzön a fejem, de hirtelen ötlettől vezérelve kiültem a párkányra és csak meredtem magam elé. A hideg szél miatt a karom libabőrös lett , de nem akartam vissza menni, ezért csak összefontam magam előtt a karjaimat. Mostanában mindenkivel csak veszekszem és ha nincs okom rá , akkor keresek egyet. -döbbentett le a valóság. Szerettem volna rajta már többször is változtatni, de valahogy amikor ezekbe  a helyzetekbe kerülök sosem gondolkodok. Csak kimondom a szavakat mit sem törődve, hogy mi lesz utána vagy, hogy igazam van-e. A lelki ismeret furdalás fájdalmasan mart belém azok miatt , amit ma Kyle-nak mondtam. Hisz ez csak pár kép..és talán lehettem volna néha megértőbb.

-Le fogsz esni, vagy megfázol. Gyere be.-szólalt meg csendesen mély hangján mögöttem és , hogy véletlen se essek le ijedtemben, szorosan fogja a vállamat, majd besegít az ablakból.

-Sajnálom.-bukik ki belőlem , amikor ő is bocsánatot kér.

-Nem tudtam, hogy ennyire ki fogsz borulni ez miatt.-fejezte be és zavartan a hajába túr.Mivel túl sokáig bámulom egy magabiztos mosoly ül ki az arcára. -Ha tudtam volna , hogy bocsánatot kérsz nem mondok semmit, de már visszaszívni nem lehet ugyebár.-vállat vonva fél mosollyal nézek rá, majd a fejemet a tekintetemet az ágyamra kapom, ahol a telefonom pihen. Kíváncsi vagyok, hogy vajon le-e törölte  a képeket és megnézett benne valamit. De leginkább az első érdekel, így alig várom, hogy magamra maradjak és valahol mélyen remélem, hogy nem tette meg.

-Mit fogsz csinálni?- kérdezte meg egyik lábáról a másikra állva . A kezét hirtelen a zsebébe mélyeszti, majd kiszedi onnan és egy pillanatra mintha zavartnak tűnne, majd az arcára visszatér az a jellegzetes nézés, amiről semmi nem derül ki.

-Nem tudom.-vonom meg a vállamat.

-Tökéletes. Akkor velem tartasz. -jelentette ki, majd megrázza a fejét. -Illetve van kedved velem jönni? Elmennénk kávézni, vagy ha adnak már forró csokit, akkor azt innánk.

-November van, szerintem biztos, hogy adnak , de nem igen van kedvem most kimozdulni. -rázom meg a fejem egy fintort vágva.

-Azért mert velem lenne, vagy...-kezdte el, de félbe szakítottam, elhatározva, hogy kedves leszek.

-Nem, csak egyszerűen nincs kedvem kimenni.

-Meghívlak.-vigyorgott szerény mosollyal, nekem pedig túlságosan új volt ez az oldala és felélesztette bennem a kíváncsi oldalamat. Vajon ha nem megyek el vele, akkor beszélünk és ugyanúgy megismerhetem?-gondolkodtam el, majd rágni kezdtem a számat gondolkozás közben. Ez egy igen rossz szokás a sok közül , de végül is felpillantva rá egy igent bólintottam.

-De csak a forró csoki miatt. Túl ellenállhatatlan.-tártam szét a karomat, majd kiküldtem a szobából, hogy átöltözhessek, ezúttal az én ruháimba. A hajamat átfutottam fésűvel és a számra egy egyszerű ízesített szájfényt kentem miután kihúztam a szememet.

-Hölgyem.- nyújtotta felém a tenyerét minden bizonnyal azért, hogy megfogjam a kezét, de én e helyett a kabát zsebembe csúsztattam az ujjaimat . Apró dolgokról beszélgetve mentünk a garázshoz, majd pár perc alatt beértünk a plázába, aminek a 4.emeletén helyezkedett el a kedvenc kávézóm. Itt szintén csak apróságokról beszéltünk, mert amint rátértem valami olyan témára, ahol az életéről és magáról kellett volna beszélnie témát terelt. A szavát állva ő fizette a forró csokimat annak ellenére, hogy mennyire erősködtem , és bár hiába töltöttünk együtt egy órát, nem tudtam ki ismerni, sőt semmi olyan dolgot nem tudtam meg róla, ami a múltjára utal.

A lift ajtó lassan kinyílt és kiözönlött belőle a rengeteg ember, majd mivel csak ketten vártunk rá beszálltunk és megnyomta a legalsó gombot, mire az nehézkesen elindult. Bent kínos csend volt , de nem foglalkoztam most vele, inkább másra koncentráltam. Zavart, hogy halványan pislog a lámpa, majd hirtelen megállt a lift és az a kis fény is megszűnt.

-Mi történt?-pánikoltam be és igyekeztem koncentrálni, amíg előhúzta a telefonját és be nem kapcsolta rajta a világítást. A gombokat nézegette, majd hozzám fordult, és nemes egyszerűséggel bejelentette, hogy áram szünet lehet, mert egyik gomb se reagál a liftben.

-Bent ragadtunk?- kérdeztem, de a saját hangomat alig hallottam a szívem dübörgésétől. Émelyegtem és úgy éreztem, hogy az így is kicsi hely egyre apróbb lesz.

-Jól vagy? Teljesen lesápadtál. - nézett rám valódi aggódással a szemében.

-Hívd fel Deant. Ő segít a liften. - mondtam és behunyta a szemem. Megpróbáltam egy tágas teret elképzelni , de csak arra tudtam koncentrálni, hogy alig kapok levegőt.

-Nincs tér erő sehol. Klausztrofóbiás vagy?!-kérdezte , de sokkal inkább hallatszott kijelentésnek. Éreztem, ahogy a hideg kezével megfogja a kezemet és lehúz a földre magával szemben. A telefonja középen volt, hogy mindkettőnket megvilágítson. Beszélt valamiről , de nem bírtam a szavaira koncentrálni. Olyan mintha nem is nekem mesélne, miközben én úgy érzem mindjárt megfulladok.

A kezével kényszeríti hogy rá nézzek én pedig arra koncentrálok, hogy figyeljek rá.

-Az első gondolatom nem jött be, szóval beszélj te!

-Meg fogok fulladni. -szűrtem ki az egyetlen mondatot.

-Nem fogsz. Mesélj Jackről. Mi jut eszedbe ha rá gondolsz? -kérdezi és tudom, hogy nem érdekli , de azért elgondolkodok .

-Elsősorban a szeme. És a hangja. Imádom, ha mesél valamit még ha az egy apró hülyeség is. Ő az a fajta ember, aki mindenkivel kedves és mindenki kedveli őt. Persze ti kivételek vagytok, mert ahogy észre vettem ki nem állhatjátok egymást.-tettem hozzá, amit egy mosollyal tisztázott. Még mindig rosszul voltam, de csak az emlékekre és Jackre koncentráltam. - De ha csak úgy egy emlék képre kell koncentrálnom képtelen lennék válaszolni. Talán az ismertségünk eleje, amikor belekevertem magam a szarba és ő mellettem állt. Ő..megmentett. -mondtam halkan a végét és egy kilógó cérna szálat kezdem piszkálni. Amikor felnéztem láttam, hogy a száján mosoly ül , de a szeme fagyosan mered rám.

-Szerelmes vagy belé. - jelenti ki. A hangja határozottan cseng. Úgy mondja, mint egy biztos tényt.

-Dehogy is. Szeretem őt, de nem vagyok belé szerelmes. -rázom meg a fejem  és mivel kételkedően sandít rám, ezért  folytatom. -Jack nagyon helyes srác , rendes és minden megvan benne, ami kellene,pont ezért korábban talán mintha szerelmes lettem volna belé, de az csak fellángolás volt. Rájöttem, hogy inkább barátként van rá szűkségem és amúgy se érezne irántam többet . Nekem ő csak egy barát. Illetve a legjobb barát.

-Nekem még nem volt lány barátom.-jelenti ki az első dolgot, amivel kicsit többet mond el, majd megrántja a vállát és kérdezett egy dolgot rólam, amire feltehetően kíváncsi volt. 

-Nem lenne rá időm és a legtöbb srác az első akadálynál megáll. -rázom meg pont olyan hanyagul a vállam, ahogy ő szokta. -És neked miért nincs barátnőd? 

-Ez nem igen érdekes dolog.-rázza meg a fejét és megint ő érdeklődik, de ezúttal félbe szakítom.

-Engem érdekel. Bármi olyan kerül szóba nálad, ami kicsit többet elárul rólad, te meghátrálsz. Folyton csak beszélsz, de ilyenkor hirtelen csöndbe maradsz és eltereled a témát. 

-De ..-kezdene ellenkezni, majd szélesen rám mosolyog. -Volt már pár, most nem kell.

-Nem hiányzik, hogy legyen valakid? -kíváncsiskodtam, mire hangosan felsóhajt és a hajába túr. A fejét visszadönti a falnak és hosszasan néz a szemembe. 

-De hiányzik. Nagyon szeretnék találni valakit, akinek pont annyira hiányzom mint nekem ő. Aki képes feldobni a napjaimat és az éjszakáimat egy aprócska mosollyal. Szeretném ha valaki akarná az ölelésemet és engem. Önmagamért nem azért amit hall. Nem azért, mert én vagyok az a srác, akit a legtöbb lány akar a suliban. Nem azért , mert ..-folytatná, de inkább elhalkul. -Szeretnék valakit , de nem kapkodok érte. Most elvagyok és majd megtalálom közben.

-Valószínűleg nem azok a lányok között lesz, akikkel elvagy.

-Nem. Nem hiszem. Nem tudom. Majd kiderül, amint visszakerülök a régi életembe. 

-Ki akarsz szállni?-kérdezem és ismét azt a  cérna szálat piszkálom. Nem akarom, hogy elmenjen. Talán a legnagyobb ellenkezője én voltam, de még meg akarom ismerni mielőtt eltűnne.

-Még nem most. Szeretnék előbb teljesíteni apámnak, hogy rendesen felnevelt az anyám és megtudom csinálni. -csak bólintok, mert nem tudok mit szólni. Illetve tudnék , csak nem tudom melyiket mondjam ki, de ő megelőz. 

-Most te jössz. Mi az amit a legfurcsábbnak tartasz a munkádban , főnök? 

Pár percet gondolkodok,míg eszembe nem jut. 

-Utálok dokumentálni. A küldetések még elmennek, de a csapattagokról nem szeretek. -mondom ki, mire hosszasan hitetlenkedve néz rám.

-Komolyan van egy aktád a csapatról?

-Persze. Tudnom kell róluk minden fontos anyagot, ami befolyásolhatja a teljesítményüket. -Bólint, majd rákérdez, hogy az övébe mi van. 

-A tied üres. Illetve egy két firkálások vannak, de lényegtelenek.

-És hogy jellemeznél? 

-Kiszámíthatatlan vagy, nem lehet rajtad eligazodni és soha nem beszélsz az érzelmeidről vagy az életed fontosabb dolgairól. Mármint eddig nem beszéltél. 

-És olyan rossz a kiszámíthatatlanság?- fürkészett a barna szemeivel. 

-Én nem szeretem a meglepetéseket. Márpedig te folyamatosan meglepsz, ezért inkább megismernélek, hogy tudjam mire számíthatok. 

-Szeretem ezeket magamnak megtartani. -jelentette ki és a cipőjét bámulja. Az egész testtartása arról árulkodik, hogy most nem akar beszélni én pedig ezt tiszteletben tartva hagyom. Azon gondolkodok, hogy mikor jöhet vissza az áram, majd mikor megint kezd eluralkodni rajtam a pánik a nyakamban lógó medált halászom ki a pulcsim alól. Egy fém gitár pengető. Ő rám emeli tekintetét és a kezét nyújtsa, hogy megnézhesse. Én közelebb hajolók, mire a kezébe veszi és a telefon fényét rá irányította, hogy el tudja olvasni a rá gravírozott mondatot.

-Kitől van?-kérdez rá, mikor elengedi a tárgyat .

-Még apukámtól. -fogom meg újra és a kissé kopott mondatokra nézek. -Fiatal korábban zenész volt . Ezt az első fellépésén használta, majd mikor megszülettem belegravírozott és nekem adta.

-Állandóan nálad van?

-Többé kevésbé mindig itt lóg. A legrosszabb, hogy néha csak úgy random eszembe jutnak egy apróbb emlék képek. Egy-egy pillanat. De leginkább a kisebb dolgok, mint például, hogy milyen illata volt mindig anyunak. Vagy , hogy apunak éneklés közben folyamatosan fél mosoly volt az arcán és a testvéreimmel általában úgy keltettük egymást, hogy a  másikra ugrottunk.

-Ezek jó dolgok. Nem baj, ha ilyenek eszedbe jutnak. 

-Csak hiányoznak. 

-Mit tettél? -kérdez rá kissé félénkebben. - Mi volt az ami miatt el kellett jönnöd?-tette fel a kérdést másféleképp, de elsőnek is értettem.-Nem akarod elmondani?

-Nem erről van szó. Csupán csak kétszer beszéltem róla. Csak kétszer mondtam ki hangosan és ne tudom mit reagálnál. A csapatból Jacken kívül senki nem tudja. -rázom meg a fejem. Szerettem volna elmondani neki, csak nem tudtam, hogy kezdjek bele viszont, amikor kinyitotta a száját én is úgy tettem és kimondtam az első mondatot, majd a többi már egyre könnyebben ment.

-Az egész egy hülye játékkal kezdődött. Nem tudtam, hogy igazi, de minden délután a gép előtt ültem, amíg meg nem jelent az iskolám előtt  a maffia. Azt mondták, hogy ők a jó fiuk én pedig csatlakoztam hozzájuk. Szerettem volna jót tenni és különleges lenni , amíg rá nem jöttem, hogy kik is ők. Ki szerettem volna lépni, de nem tudtam ezért haza szöktem, csakhogy ők utánam jöttek. Otthon voltunk, az egész család, amikor az ablakot belőtték és felgyújtották az egész házat. Mind kimenekültünk , de a húgom nem volt meg. Visszamentem érte, mert tudtam, hogy az egyikük elkapta. Igazam volt. Sikerült kimentenem, de engem nem engedett el. Majdnem megölt, amikor Jack megérkezett. Már korábban az iskolában is beszélgettem vele, merthogy  be volt épülve. Ennek az oldalnak kereste az áldozatait és segített nekem, de nem tudott vissza vinni a családomhoz. Túl nagy kockázattal járt volna. A maffiának úgy kellett tudnia, hogy halott vagyok és épp ezért a családomnak is. Már nem akarok különleges lenni, csak megmenteni a szeretteimet. -nyíltam meg, majd az utolsó mondat után mélyet sóhajtottam. Persze ez csak a rövidített változat volt, mert rengeteget lényeges dolgot kihagytam belőle.

-Nem lehet valahogy megoldani, hogy megint találkozhass velük? Nem tudjuk azokat az embereket elkapni? Hisz ez az FBI....!

-Nem, nem lehet. Nem tudjuk kik ők.Még  én sem, pedig egy hónapot velük töltöttem el. De ne erről beszéljünk.-kérleltem a lehető legszebb nézésemmel.

-Az anyukám meghalt. Rákos volt . Végig ott voltam vele, és számítottam rá, de szörnyű érzés volt, amikor egyedül maradtam. Apa tudott erről, de nem jelentkezett. Ő elhagyott bennünket kiskoromban és azóta semmi hírt nem hallottam róla. Hébe-hóba kaptam egy e-mailt, de ennyi volt  a kapcsolatunk, amíg nem keresete fel őt a gyáműgyis. Mivel még nem vagyok nagykorú nem tehetek semmit, neki kell rám vigyáznia. Bár látod inkább lepasszolt. -nevetett fel kínjában. -De már nem érdekel. Vér szerint az apám, de semmit nem tett értem.-kicsivel közelebb megyek hozzá és megfogom az egyik kezét, majd gyengéden megszorítóm.

-Sajnálom. Én nem tudtam.

-Kitől tudtad volna?! Nem a te hibád,ne sajnáld.-válaszolt, mintha nem is érdekelné miről van szó.-Beszéljünk másról. Mi az álmod? Mármint mit szeretnél?-kérdezett. Kicsit gyorsan ugráltunk a témák között, de igyekeztem tartani a tempót.

-Nem tudom.Túl sok mindent . Szeretnék találkozni a családommal. Szeretnék valakit aki törődik velem. És szeretnék valakit megcsókolni hó esésben. Mi a tiéd? -kérdeztem mikor elsoroltam a sajátomat, amik épp az eszembe jutottak. 

-Szeretném az összes álmodat valóra váltani és örülnék , ha én lennék az , akit megcsókolsz a hó esésben.-mosolygott rám azzal a tipikus flörtölős mosolyával. A kezemet kihúztam az övéből, mert csak most tűnt fel, hogy még mindig fogom.

-Kérlek.-néztem rá neheztelően.-Legalább engem ne hülyíts!-löktem meg a térdemmel, mert sejtettem, hogy ezt csak azért mondta, mert így hozta a helyzet. -Te mit szeretnél?-kérdeztem meg újra rendes választ várva.

-Szeretnék valami nagy dolgot tenni. Na és persze bekerülni a legszexibb pasik közé. A mottóm pénz és sárm lenne.-bólogatott vadul mire teli torkomból felröhögtem és ő is velem nevetett, majd csendesen néztük egymást egy pillanatig.

-Többször kéne mosolyognod, de úgy igazából. Jól áll. -mondtam.

-Neked is, de vigyázz, mert a végén beleszeretek a mosolyodba.- vigyorgott és ezúttal ő lökte meg a lábamat, majd elterelve a szót semleges témákról beszéltünk, de olyanokról, ami mindkettőnkhöz közel áll és az egész olyan volt mintha két ismeretlen idegen beszélgetne egymással. Bár az első igaz volt valamennyire , mert hiába lakunk egy házban, mégse tudtunk semmit a másikról és talán nem is tudtunk volna ha nem ragadunk be a liftbe .  

A lámpa hirtelen felkapcsolódott és mind a ketten felnéztünk. Ő kelt fel előbb ezért, felhúzott, majd megnyomta a lift ajtajának a gombját, ami kinyílt a hűvös levegőre. 

Kicsit tartottam attól, hogy amint kilépünk ő megint ugyanúgy fog viselkedni , mert ez az oldala sokkal jobban tetszett.Ebben reménykedve kisétáltam mielőtt visszazáródna az lift ajtaja.