2014. augusztus 4., hétfő

12.fejezet

Ennyi idő után sikerült meghoznom a részt.. Sajnálom, hogy eddig nem írtam, de nyaralni voltam majd utána pár napig itthon voltam, de a felénél megakadtam. Tudtam, hogy mit szeretnék írni, de nem tudtam, hogy hogyan írjam meg..végül ma sikerült összehoznom..Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek , meglehetősen hosszúra sikerült. Most dolgozni megyek és mivel nem sikerült több részt írnom, így nem tudom feltenni idő közben a részt onnan , de amint hazajövök megírom..:) Jó olvasást!♥♥
Remegett a gyomrom , ahogy eltávolodott tőlem és az ajkaim már ettől az aprócska puszitól kellemesen bizseregni kezdtek. Nem mertem kinyitni a szememet, mert féltem a tekintetétől, de végül megtettem. Apró mosoly suhant át az arcán , de az arckifejezése döbbenetet sugallt. Szerettem volna, ha ő szólal meg előbb, de mivel másodperceken keresztül csak egymást bámulva ültünk a habban , ezért végül kinyitottam a számat.
-Szerintem én bemegyek átöltözni. Lent találkozunk... - motyogtam halkan ő pedig egy bólintással jelezte, hogy tudomásul vette. Még az ajtóban vetettem rá egy pillantást, de ő ismét nekem hátal takarította fel a hab party maradványait, szóval besiettem a szobámba és a szennyesbe dobtam a vizes ruháimat. Elméletileg a szekrényemhez akartam menni, de ehelyett az ágyamra dőltem és a párnába nyöszörögtem. Az akartam mondani , hogy megbántam az előbbit és bár ne történt volna meg, de képtelen voltam ezt komolyan is gondolni. Bár tény, hogyha nem vesztettem volna el a fejem egy pillanatra , akkor most nem gondolkoznék tinilányos hülyeségeken.
Bolond vagyok.. -gondoltam magamban miközben a halántékomat masszíroztam, majd eszembe jutott a puha ajka és szélesen elmosolyodtam. Nem érdekel, hogy bolond vagyok, ezerszer el akarom veszíteni a fejemet...végül is én is tinédzser vagyok vagy mi.. 
Percekig feküdtem még, majd pillanatok alatt magamra kaptam egy száraz ruhát és elindultam lefelé.
-Azt hittem lent találkozunk.- mondtam meglepetten Kyle-nak, aki a lépcső szélén várt rám. A fürdő tiszta volt és ő rajta is rendes ruha volt már, szóval többet lehettem a szobában, mint gondoltam.
-Megvártalak..-mondta féloldalas mosollyal, majd a kezét a derekamra téve vezetett előre.
-Végre!- szólalt meg Jack, amikor beléptünk, és még mondott volna valamit, de amint ránk nézett  egy hang se jött ki a száján. Talán Ciaráék nem döbbentek meg a mi belépőnkön, de Jacknek annyiszor mondtam már, hogy semmit nem érzek Kyle iránt, hogy talán ő el is hitte. Pedig ezzel talán csak magamnak akartam bemagyarázni.
Kyle leült a kétszemélyes szabad helyre így én is mellette foglaltam helyett. A szememmel Jackét kerestem, amíg el nem indult a film, de ő nem akart rám nézni, majd a sok ciszegésemre végül felém fordult.
-Mi van?- artikulálta
-Beszélünk később?
-Felőlem.-válaszolt és lentebb csúszva a helyén elkezdte nézni a filmet.
A képernyőn valami akció-vígjáték film mehetett, ami meglehetősen jó volt. Kyle a lábam után nyúlt és az ölébe vette őket , majd apró köröket kezdett el rajzolni  én pedig a popcornomat majszolva hajtottam a vállára a fejemet és ekkor tudatosult bennem az, hogy mennyire is hiányzott az ilyen helyzetek. Amikor összebújva tévézel valakivel,  bármikor számíthatsz a másikra és van ki miatt kicsinosítani magadat. Van akivel szórakozol , összeveszel, majd békülős csókokkal próbál kiengesztelni. Vagy épp fordítva..
Kyle lassan a fülemhez hajolt .
-Szerintem a főszereplő buzi.-suttogta bele belőlem pedig apró kacaj tőrt ki, mert abszolút nem ilyesmi mondatra számítottam főleg az előbbi gondolataim miatt. 
-Kicsit hasonlít Tomra az osztályból , nem? Szerintem ő is az.. -suttogtam vissza ő pedig grimaszolva felhúzta az orrát.
-Lehetséges, mert nagyon bámul az öltözőben.. komolyan mondom, néha már zavarban vagyok, annyira néz.. -válaszolt, de Jack erőteljesen krákogni kezdett, majd az ujját a szája elé tette jelezve, hogy maradjunk csöndben. Én kicsit összeszűkítettem a szememet, hátha valami fenyegető hatást keltek és gyerekesen kinyújtottam rá a nyelvem. Pár percig mindenki csendben bámulta a filmet, amikor Jack félre nyelte a kukoricát és köhögni kezdett. Austin a hátát ütögette, míg én kólát öntöttem neki. Kyle teljes nyugalommal a helyén maradt és ezúttal ő tette a mutató ujját a szája elé, hogy maradjon csendben Jack.
-Épp fulladozott.- közöltem a fiúval, amikor  vissza ültem mellé .
-És az miért baj?!- nézett kíváncsian én pedig megfagyva bámultam , majd odébb húzódtam.  A lábszáramat megragadva szinte az ölébe húzott, majd egy apró puszit nyomott a halántékomra, de nem húzódott el.
-Nem gondoltam komolyan.
-Hát persze, hogy nem.- ráztam meg a fejemet egy kicsit, ő pedig hosszasan sóhajtott.
-Jó talán mégis, de tudod, hogy hogy vagyunk egymással. Viszont megpróbálom megkedvelni őt, jó?Vagy legalább elviselni beszólás nélkül. Ha ő nem bunkózik én se fogok.
-Fontos nekem Jack.
-Hogyne tudnám. Azért mondtam az előzőt, mert nekem meg te vagy fontos. -vágta rá szemtelen mosollyal, amiből levettem, hogy nem gondolja komolyan, csak flörtöl. -Kicsit megkedvelsz , hogyha rendes leszek a barátoddal?-kérdezte végül.
-Próbálkozni lehet. -fordultam felé széles mosollyal, nehogy túl nagy önbizalmat adjak neki. Ő mosolyogva hajolt a szám felé, de mielőtt összeért volna az ajkunk megijedtem a filmben lévő hatalmas robbanástól , így csak arca puszit kaptam.
-Most szeretnél beszélni? -állt fel Jack rögtön a film után.
-Most is jó.- mosolyogtam rá, hogy meglágyuljon az arca, de nála semmit nem értem el.
-X-boxozni fogunk a srácokkal szóval nagyon messzire nem akarok menni.
-Miért vagy ilyen?- kérdeztem hasonló hangnemben , mint ahogy ő beszélt velem. Ha nem ismerném azt mondanám féltékeny, de tudtam, hogy ez nálunk nem lehetséges. Ő úgy tekintett rám már évek óta, mint a hugára és ez így volt rendjén.
-Féltelek ettől a gyerektől és már megmondtam korában. Tudom,hogy mikor idejött én mondtam neked, hogy adj egy esélyt neki, de tévedtem. Nem kell pont neki esélyt adnod, van ezer meg ezer fiú.
-Kyle rendes.-kezdtem védeni, de ő rávágta, hogy Kyle bunkó.
-Megvan rá az oka. Én se vagyok mindig egy tünemény. Ahogy te is tudsz köcsög lenni. -vágtam rá, majd pár percig egyikünk se szeretett volna megszólalni. -Most te adj neki egy esélyt. -kérleltem.
- Adtam neki egyet, amikor megérkezett. Nem jött össze, kész. -tárta szét a karját és megindult vissza, de pár lépés után visszafordult felém. - Meglátjuk mi lesz az este, jó? És holnap beszélünk erről még.
-Imádlak.- öleltem át .
-Csak ne örülj előre. -figyelmeztetett én pedig boldogan bólintottam. Nem voltak itt a szüleim,így csak az ő véleménye számított.
Szép lassan otthagyva a társaságot elindultam a sötét folyosón, amikor egy kéz megragadta a az ennyimet
és magához rántott.
-Héé, mi lesz a jóét puszimmal? Most már tényleg jár. -kezdte Kyle , majd tenyerét az arcomra fektette és óvatos puszit lehelt a számra, de én többet akartam, így perceken keresztül álltunk csókolózva a folyosón.
-Remélem így tudsz , majd aludni.- suttogtam, amikor eltávolodtunk a másiktól.
-Ezek után biztos nem fogok aludni. -vágta rá kisfiús mosollyal, majd visszament a nappaliba.
-Nos úgy teszek, mint aki nem látott semmit, de ti most akkor együtt vagytok ? -jött ki Ciara kíváncsian csillogó szemekkel.
-Szerintem nem.-ráztam meg a fejem óvatosan.-Mármint reggel még kötözködtünk egymással és csak két órája vagyunk így.
-Akkor majd lesztek! - vigyorgott szélesen , akárcsak én, így pletykázva mentünk az ajtóink felé.
-Mit szólnál inkább egy csajos estéhez? Tudod mi még soha nem tartottunk ilyet, de régen a barátnőimmel elég sok volt, és nagyon jó dolog. Fent  maradnánk meg ilyenek..-ajánlotta fel az ajtaja előtt állva .
-Miért ne.- vágtam rá és közös megegyezés alapján az ő szobájába mentünk, mert az lényegesen sokkal nagyobb.
-És ti Austinnal..-kezdtem bele a takarója szélét piszkálva, majd rájöttem, hogy ez nem én vagyok, így bátran rákérdeztem amit tudni szerettem volna.
-Már pár napja igen, együtt vagyunk.
-Nem gond, hogy egy csapatban vagytok?- kérdeztem rá és előrébb dőltem hogy jobban lássam a kikészített pizsidarabot, amiből választanom kellett neki. Ezt a részét hülyeségnek találtam de mivel neki ez fontos..
-Igazából örülök neki. Sok időt tudunk együtt lenni, rengeteg közös témát és elfoglaltságot tudunk találni, plusz 2 másodpercnyire van a szobája.- magyarázta az utolsónál pedig kacéran elmosolyodott míg én mosolyogva a fejemet csóváltam.
-Megváltoztál.-jelentette ki , én pedig értetlenül néztem rá. -Sokkal érzékenyebb vagy, jobban megközelíthető.
-Sajnos.-bólintottam egyetértően.
-Ez miért lenne rossz dolog?
-Mert elvesztem a tiszteletem. Mármint ezek után tudják, hogy nem vagyok az a szigorú , kötelességtudó..nem fognak rám hallgatni az emberek és nem fognak tisztelni se.
-Fay, nem azért tisztelnek az emberek, mert szigorú zsémbes és parancsolgató vagy..te nem ezzel érdemled ki a tiszteletet.-rázta meg a fejét és a szavait hallva kicsit megkönnyebbültem. Olyan volt mintha egy nem létező terhet vett volna most hirtelen le rólam.
-Hát akkor mivel?- kérdeztem azért egyhangúan meg.
Majd rájössz..de nincs abban baj, hogy teszel emberi dolgokat. Nincs olyan pozícióm mint neked , de ettől függetlenül én is élek és szerintem néha kell olyanokat tenni amit megbánsz..Próbáld ki a határaidat. Legyél egy kicsit laza, meggondolatlan, és tegyél olyanokat , amit még soha nem mertél kipróbálni , mert nem a szürke hétköznapokra fogsz emlékezni..már ha nekünk van olyanunk. -prédikált Ciara . Teljesen be volt lelkesülve, pont ezért nem lehetett nem mosolyogni rajta. Korábban is beszéltünk, sőt nagyon jóba voltunk, de talán csak én hittem így, mert most minthogyha közelebb engedett volna magához, mint máskor. Talán eddig azt hitte, hogyha elmondana valamit, akkor elítélném, vagy megbüntetném..esetleg más szemmel néznék rá. Most felszabadult volt és vidám..pont olyan mint a húgom volt régen.
-Észben tartom. -bólintottam és a rengeteg fém karkötőt birizgáltam a karomon, amit a szekrényén találtam.
-Kezdjük most. Ijesszük meg a fiukat. Mi leszünk a sátán lányai, na mit szólsz ? -kérdezte majd az alsó ajkába harapott.
-Micsoda ..tipikus ötlet, de benne vagyok. Úgyse számítanak rá, soha nem csináltunk még ilyet az évek alatt. -bólintottam ő pedig észrevétlenül kifúja a bent tartott levegőt és leült mellém ötletelni.

-Nem is tudtam, hogy be van kamerázva a ház egy része.-jelentettem ki meglepetten.
-Én is csak a héten tudtam meg véletlen, szerintem rajtunk kívül senki nem tudja. -vont vállat Ciara és a garázsban kuporogva belépett a rendszerünkbe.
Több mint egy órán keresztül dolgoztunk a házzal .Szerencsénkre a fiúk olyanok mint a kisgyerekek és beszippantotta őket az x-box világa így semmire nem figyeltek fel, majd végül a stílus kedvért felhúztunk valami köpeny félét és Ciara festett mindkettőnknek az arcára valamit. Az én arcom hófehér volt és a szemem fekete. Eleinte panda macinak néztem volna magam, de utána festet még rám varrás nyomokat és egyéb kiegészítőt így egész eredetien sikerült. Magának  pedig az arcát befestette zombisra .
-Kezdhetünk?- kérdezte és le is nyomta az entert. A srácok a " meccs" vége fele járhattak, amikor kikapcsolódott a tv és a lámpa fénye elkezdett remegni.  Ahogy kiderült nem csak fel van kamerázva a ház részletei , de az áramot is lehet irányítani. Plusz az ablakokban is van egy titkos elektronikus zár , így a következő pillanatban elvettük az egész világítást és kinyitottuk az ablakokat.
Eddig a fiúk a tévé körül kárunkodva keresték a gondot, de most megtorpantak.
-Ne aggódjatok csajok, csak lement a biztosíték. Férfiak vagyunk, szóval mindjárt megoldjuk!-kiabált ki Austin és több mint valószínűleg a főkapcsoló miatt ment ki az udvar felé haladva, de még ki se lépett az ajtón, amikor a tévét visszaindítottuk és a laptopról keresztül lejátszottuk nekik a kiválasztott videót. Pontosabban  az egyik horrorszereplőt , Samara Morgan jelent meg.
-Bassza meg!-kiáltott fel Jack és Kyle egyszerre és ijedtükben a kanapéra estek.
Austin pár másodpercig mélyeket lélegezve állt az ajtókeret alatt, majd mikor a srácok lenyugodtak elmondta nekik, hogy szerinte szórakozunk velük.
-Kizárt, Fay nem tenne ilyet.-rázta a fejét Jack kitartóan.
-De Ciara igen. -döntötte el a fejét Austin-Talán rávette Fay-t..
-Hogy ismer engem a drága.-nevetett fel Ciara mellettem és tovább néztük a felvételt várva a következő alkalomra.
-Rendezzük le velük és szerezzük vissza az áramot, nyerésre álltam!- állt fel Kyle és megindult mögötte pedig Jack majd Austin követte.
-Épp átvettem volna a helyed, már nem azért...én álltam nyerésre.- javította ki Jack.
-Micsoda hatalmi harcok.-csóválta a fejét Austin , majd meglátta az előszobai tükörre , vörös rúzzsal festett szöveget a tükörre és elnevette magát. Persze ezt nem is ijesztőnek szántuk.
-Nincs a szobájukban.-fordult vissza a  két fiú Austin felé.
-Akkor a padláson bujkálnak..kiszámíthatóak. -ingatta a fejét az egyik srác, de Jack a pinceajtót hosszasan nézve gondolkodott.
-Szerintem pedig itt. Ez az ajtó mindig zárva van és csak neki van ide kulcsa..Miért mennének a padlásra?- fordult feléjük félmosollyal, majd elhatározták, hogy megijesztenek minket..
Jack és Austin az ajtó mellé bújtak , míg Kyle szép
A szoba elé egy bábut öltöztettünk fel fehér ruhába és Ciara tehetségének köszönhetően annak is élethű arcot varázsoltunk. A szája gonosz mosolyra húzódott a fél arcát pedig takarta az egyik dobozban található paróka.
-És még hogy kiszámíthatóak vagyunk.- nyögte ki a mellettem ülő szőke lány a nevetéstől fulladozva.
-Most komolyan?!-nézett be Kyle a szobába, majd le a két srácra. Felvette az egyik világító telefont a földről és bentebb sétált. A bent elhelyezett hangszórókból horrorfilmekbe illő zene kezdett el szólni ő pedig elnevette magát.- Nagyon félelmetes... -gúnyolódott . A négy falra kivetítettük ugyanazt a giff-et, ahogy a lány a sötét erdőben felé sétál..
-Komolyan azt hitték hogy ettől megijedünk?-jött bentebb Jack is, majd amikor Austin beért egyszerre nyomtuk meg a 3-as gombot mire elkezdett a szobában rezegni az ablak. Elsőnek az ajtót szerettük volna rájuk zárni, de sajnálatos módon ez nem lehetséges, mert csak kinyitni lehet a dolgokat ezzel, vagy a zárt dolgokra tudunk még egy zárt tenni.
Az utolsó gombot megnyomva kiengedtük a műpókokat amik hirtelen a fejükre hullottak. Igazából rettenetesen undorító volt, mert szinte száz százalékban hasonlított az igazira.
-Nem mentünk túl a célon ugye?- pillantottam Ciara felé ő pedig megnyugtató mosollyal rázta a fejét.
A srácok valami okból kifolyólag az ablakon át másztak ki, talán tartottak attól, hogy kint még vár valami rájuk, de így rögtön feltűnt nekik a garázsból szűrődő világítás, hiába rohantam lekapcsolni az összes lámpát.
-Szívecskéim, túlságosan unatkoztok?  -jött be kíváncsian Jack, mi pedig lélegzetvisszafojtva ültünk az egyik autó mögött.
-Szerintem nem fog észrevenni minket.- súgta nagyon lassan és halkan a hátunk mögül Austin és egy időben a vállunkra tette a kezét, így mind a ketten halk sikolyban, majd nevetésben törtünk ki.
-Többet ne tartsatok csajos napot.- ingatta a fejét Kyle, amikor előbujtunk. A karját szorosan fűzte össze maga előtt, mellette pedig Jack állt hasonlóképp.
-Egyet értek vele..nem volt valami jó szórakozás.. plusz még csak túlságosan ijesztő sem volt.
-Hát persze, hogy nem..azért vettük fel és nevettük szét magunkat. Komolyan szerintem ettől lesz , majd kockás a hasam.. -bólintottam, majd Ciarával egymásba karolva mentünk vissza a fiukat követve.
-Szerencsesüti, de édes. - fintorgott Kyle az asztalra helyezett kosárra nézve.
-Azok nem mi voltunk.-ráztam a fejemet.
-Hát persze, hogy nem.- ingatta a fejét Jack és felmutatta az egyiket , amit széttört. A papírra vörös betűkkel volt rányomtatva." különben meg kell ölnöm" .
Nem foglalkozva vele, hogy nem hisznek nekünk, lekezdtem széttörni a sütiket és szép lassan kiraktam a papírlapokra írt szöveget.
 -Ha jól tudom szeretsz játszadozni, és én is szóval szórakozzunk egy kicsit együtt . Lesz pár feladat, oldjátok meg közösen kémecskék. Ha nyertek rám találtok, ha nem akkor az én szabályaim szerint játszunk  tovább. Trükkökkel ne is próbálkozzatok, mert különben meg kell ölnöm mindannyiótokat. A szabályszerű játékosokat szeretjük. "-olvastam fel .

5 megjegyzés:

  1. IMÁDOM! <3
    Ez az egyik legjobb blog, amit életemben olvastam.
    Várom a kövi részt ;)

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jo!!! Olyan cukik!!! A vege meg... no comment... :))) varom a kovi reszt!!!! :)))

    VálaszTörlés
  3. Nagyon klassz lett ez a rész, a legjobb mikor megpóbálják megviccelni a fiúkat
    Remélem hamar lesz új rész :D

    VálaszTörlés
  4. áá ez nagyon jó lett már nagyon várom a kövit :D

    VálaszTörlés
  5. Szia mikor lesz rész mert már egy hónapja nincs új bejegyzés? Amúgy nagyon tetszik a blog lelkes olvasója vagyok :D xxP.

    VálaszTörlés