8.fejezet

Az összes levegőm a tüdőmben ragadt  és reszketve pördültem meg.
-Mit keresel itt?- kérdeztem meg számon kérő hanggal Troyt, aki teljesen nyugodtan tűnt. Lassan felém nyúlt, de én hátrább léptem, hogy véletlen se érjen hozzám, így a levegőben megállt a keze, majd maga elé emelte védekezően.
-Nyugi Fay!- mondta lágy hangon miközben azon gondolkoztam vajon én üssek -e először. Ha ő a gyilkos ez lenne a legjobb megoldás , de ha tévedek rögtön lebuktatom a csapatot és ugrott az egész meló. Ezeket átgondolva inkább nyugton maradtam és tettettem a tehetetlen kislányt.
-Én csak beakartam jutni a rendőrök előtt... ha ők találják meg előbb a bizonyítékokat, semmi esélyem nem lett volna, hogy megtudjam mi az és láttam, hogy nyitva az ajtó..- mondta erősen gesztikulálva , de túl sokszor vakarta meg a tarkóját, amiből tudtam, hogy hazudik.
-Nem hiszek neked. - vágtam rá.-Nem bízok benned.- ráztam meg a fejem.
-Nem baj, nem kell bennem bíznod. Csak engedd, hogy bizonyítsak..-kérte és a kezemért nyúlt, amit én magamhoz szorítottam, mikor kiszúrta a képeket a falon.
Látszólag meglepettnek tűnt ,de reakcióra nem volt ideje , mert meghallottuk, hogy erre közelednek a rendőrök.
-Segíts!-szóltam rá és elkezdtem visszapakolni a ruhákat a polcra, miközben az egyik képet letéptem, hogy levizsgáljuk az ujjlenyomatot. Még mielőtt észre vette volna a farmerem zsebébe tűrtem és folytattam tovább.
Kimenni már nem volt időnk, így bentebb húztam az ajtót és közelebb húzódtam hozzá.
-Ha úgy csinálsz, mintha csókolóznánk semmi gond nem lesz. -morogtam neki ő pedig szélesen elmosolyodott.
-Ez nem probléma.- mondta és az ajkai már felém közeledtek, amikor hátra kaptam a fejem.
-Csak úgy csinálsz!- mondtam, mire felsóhajtott és inkább a nyakamhoz hajolt, pont mikor benyitottak a kék egyenruhás férfiak.
-Kifelé!- kiabáltak ránk, mire mi szétrebbentünk és úgy tettünk, mint akik zavarban vannak.
Fürkésző szemekkel néztek minket, majd rá kérdeztek, hogy mégis mit csináltunk.
-Tudja..mi csak..- mondtam és a hajamat birizgáltam, mire megforgatta a szemét az , aki eddig faggatott minket.
-Tinédzserek. -sóhajtotta, majd újra visszatért a szigor az arcára.- Az iskolátokban újabb gyerek halt meg, ezért kivizsgáljuk az egész terepet. Ma nem lesz tanítás, szóval menjetek haza és legközelebb tartózkodjatok az órátokon, ne pedig a szertárban bujdossatok!
-Rendben! Köszönjük!-vágtuk rá tisztesség tudóan, megbánt arccal és megragadva egymás kezét kisiettünk az épületből.
-Hol voltál? - jött oda rögtön Kyle és a kezünket bámulta , amit rögtön el is engedtem.
-Majd elmondom.- vágtam rá.
-Nem volt gáz..vigyáztunk egymásra ..- mondta Troy is, mire Kyle gúnyosan elmosolyodott.
-Ezt rögtön gondoltam.
-Fejezd be!- szóltam rá, mire felhúzott szemöldökkel figyelt, de tudomást sem véve róla Troy felé fordultam.
-Hívlak majd, jó?- kérdeztem, majd mikor bólogatott elindultam a kocsi felé.
-Most már elárulod mi ez az egész? - fordult felém rögtön az autóban Kyle.
-Meg akarnak ölni.-nyögtem ki és az ajkaiba haraptam. Zavart a tudatlanság és, hogy úgy éreztem, egy helyben toporgok.. -Én ott maradtam és elkezdtem keresni valamit.. akármit.. A másodikon van egy szertár. Ott a ruhák mögött a fal tele van képekkel . Akiket már megölt azokon x volt.-mutattam meg neki a telefonomon a fotót. -Ki akartam menni, de Troyba ütköztem. Nem tudom, lehet, hogy ő a gyilkos, de az is, hogy tévedek.- túrtam a hajamba a remegő kezemmel. Sehogy se tudtam eltakarni a félelmemet...-Meglepettnek tűnt, de hazudott valamiben..
-Sss!-hajolt közelebb és megpróbált átölelni. A fejemet a vállára hajtottam és a tenyeremet a hátára fektettem. Csak egy rövid pillanat volt, mert utána elhúzódtam tőle.
-Nem kell féltened..se nyugtatnod. - néztem ki az ablakon.-Jól vagyok.- mondtam, persze hiába, mert már leírtam magam az előbbi kiborulásommal.
-Hát persze, hogy jól vagy..-hagyta rám és elfordította a kulcsot, majd a kocsi szépen lassan elindult az édesapja házához. Mire a ház elé értünk sikerült összeszednem magam , így nyugodtan eltudtam mesélni mindent  a lehető legrészletesebben.  A képet is elkérte és a hét folyamán megérkezik az eredmény.
-Egyre jobban haladunk az ügyben..legalábbis szerintem.-szólalt meg Kyle , most először mióta itt vagyunk.
-Igen, látom. -nézett rá egy másodperce Dean, majd vissza hajtotta a fejét a papírok fölé. Kyle csak halványan bólintott és kilépett az ajtón mindenfajta köszönés nélkül.
-Jól vagy?- kaptam el a kezét a nappaliban.
-Pont ahogy te. Teljesen jól.- mosolygott rám és kinyitotta előttem az ajtót.

Otthon Jack végig velem volt, nem kérdezősködött, nem szólt semmit, csak ott volt velem. Próbált felvidítani, amiért nagyon hálás voltam, így az egész nap hátralevő részét vele töltöttem. Talán a sok együtt töltött év miatt, de olyan jól kiismert, hogy egy pillantásból tudta, mire van szűkségem.
-Pihenj egy kicsit jó? - kérdezte mikor már hajnalodni kezdett. Én bólintottam s hagytam, hogy kikapcsolja a gépemen a sorozatot, amit eddig néztünk, majd puszit nyomjon a halántékomra. Amint kiment az ajtón felültem az ágyban és a felhúzott térdemre hajtottam a fejemet. Máskor is volt hasonló helyzet, szóval nem tudtam , miért vagyok így kikészülve a reggeli miatt...Talán csak ez volt az utolsó és eddig bírtam ki.
-Gyere!-kiabáltam ki, mert a gondolataimból halk kopogás rázott ki.
-A világ legjobb társaságát hoztam..plusz itt vagyok én is.- jött bentebb széles mosollyal Kyle és egy poharat nyújtott felém.
-Jesszus..köszönöm.- bámultam a kezemben lévő ételre, majd rá. Bár nem voltam éhes, ezt mégis kíváncsian kóstoltam meg. Ő mindenfajta kérdés nélkül befeküdt mellém.
-Hogy vagy? - kérdezte meg, mire rávágtam egy jót ő pedig édesen felkacagott.-Sejtettem, hogy ezt fogod mondani.
-Akkor miért kérdezted meg?!- néztem bele kíváncsian a szemébe.
-Mert más válaszban reménykedtem. -rázta meg a vállát ,majd körbe nézett a szobámban, hátha változott valami a legutóbbi látogatása óta..
-És te hogy vagy?
-Én is jól..De ha őszinte leszel velem, hajlandó vagyok én is őszintén válaszolni. Valamit valamiért. -fordult hirtelen felém, bennem pedig megint fellángolt az a kíváncsiság, amit a liftben éreztem. Viszont ez azt jelentette, hogy nekem is el kell mondanom neki. Meg kell nyílnom felé..
-Benne vagyok.bólintottam , ő pedig egy mély levegőt vett.
-Pocsékul vagyok. Az apám..talán tényleg nem érdeklem és akármit  fogok tenni soha nem is fogom. Láttad te is, hogy rám se nézett, hozzám se szólt. Nem vártam tőle azt, hogy azt mondja, hogy  büsszke rám, vagy gratuláljon, de szerettem volna ha látom rajta, hogy érdeklem, viszont ő csak annyit mondott, hogy" igen, látom". Talán nincs is értelme ezt csinálnom, mert soha nem leszek több neki, mint egy kétlábú gond. Te jössz. -mondta el monoton hangon nekem pedig megesett a szívem rajta.
-Kyle..-kezdtem lágy hangon és a kezemet a vállára simítottam.
-Hé..-húzódott távolabb.- Ne tedd.. én se szeretem ha vigasztalnak..oké? -küldött egy féloldalas mosolyt. -Te jössz.-nézett rám várakozóan.
-Én...nem is tudom..mióta kémkedni kezdtem az összes fájdalmamat és félelmemet magamba temettem és ez így túl sok volt. Hirtelen úgy éreztem nem bírom tovább, de most már jól leszek. Ezen is túlléptem.- mosolyogtam én is rá, de ő megrázta a fejét.
-Ez hülyeség. Ezeken nem lehet túllépni.
-De  lehet úgy tenni, mint aki már túllépett rajta.
-Attól még nem lesz jobb.- szált vitába velem és még mindig féloldalasan mosolyogva várta, hogy mit reagálok.
-Annyi mindent éltem túl, ezen is túl leszek.
-De nincs olyan ami segítene?
-Nekem nincs, de te még mindig tudsz beszélni az apukáddal..
-Beszélnék ha kíváncsi lenne rám..
-Talán csak hirtelen érte ez az egész , de kíváncsi rád,csak adj egy kis időt neki... Legalább láthatod őt.
-Te mikor láttad utoljára a családodat?- kérdezte meg, mert ezek szerint nem akart Deanről beszélni.
-Azon a vacsorán, amikor eltűntem..amikor meghaltam számukra. -mondtam
-Az óta még csak a közelükbe se mentél?- kérdezett rá döbbent hangon. A fejemet nemlegesen ráztam, majd kibukott belőlem, hogy nagyon hiányoznak. Persze ez természetes volt, de akkor is...
-Menjünk el oda.. Nem hívjuk fel magunkra a figyelmet, csak benézünk oda..egy kicsit..-tőrt ki belőle az ötlet pár perc után.
-Ez őrültség..- ráztam a fejem .-Nem lenne biztonságos, hogyha észre vesznek minket.. -és amit nem mondtam ki, hogy talán nagyon fájna őket látnom, viszont annál jobban hiányzik a látványuk, így felkaptam a belebújós felsőmet és egy sport cipőt magamra húzva, hagytam, hogy belevigyen életem legnagyobb hülyeségébe.

-Fordulj balra.- utasítottam és így bekanyarodtunk a mi kis utcánkba. Pár házzal előbbre álltunk meg , majd a 23-as ház felé kezdtünk sétálni. Rengeteg minden változott meg, de ettől függetlenül olyan volt, mintha semmi sem történt volna. Mintha csak egy napra elmentem volna, és most sétálnék haza..
A nappali ablakon fény szűrődött ki és ahogy bekukucskáltam az egész családom nekem háttal volt a kanapén. Pont egy filmet tettek be a dvd lejátszóba és apa leoltotta a villanyt miközben anya behozta a popcornos tálat. Alaposan végignéztem rajtuk és összeszorult a szívem. Eddig a pillanatig, nem is voltam tisztába vele, hogy a hiányuk mennyire az életem részévé vállt, ahogy a fájdalom is. Most viszont látom őket és furcsa módon már ennyitől boldogabb vagyok. Egy fal választ el engem tőlük, mégis úgy érzem mintha ott lennék velük.
Még fél órán át maradtam az ablaknál, majd visszaindultam a kocsihoz Kylal, mielőtt bárki is észre venne minket.
-Köszönöm.- borultam a nyakába ő pedig szorosan átölelt. -Nem is tudtam, hogy ilyen figyelmes vagy..-utaltam a mai napra , amikor vége szakadt az ölelésnek.
-Szeretek az lenni, ha van kiért...-avatott be a titkába, én pedig érezte, hogy egyre inkább kedvelem.